Magyar kulturális seregszemle

2020.06.20. 13:48

Virtuálisan tartják meg a Szent László Napokat

Virtuálisan tartják meg az idén a nagyváradi Szent László Napokat, a szervezők azt ígérik, hogy egy héten keresztül a rendezvény Facebook-csatornájára és a YouTube-ra töltenek fel filmeket – közölték csütörtökön a szervezők.

A.G. Weinberger (Rácz Weinberger Attila, b) és Póka Egon blues-zenészek a Szent László Napok rendezvénysorozaton adott közös koncertjükön az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben 2014. június 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Szent László Napok az idén június 20. és 28. között zajlott volna. A szervezők május végén közölték, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén nem tudják megtartani a magyar kulturális seregszemlét.

Egy csütörtökön kiadott közleményben azonban bejelentették, hogy

mégis élményt akarnak nyújtani a fesztivál közönségének, ezért virtuális királyi hetet tartanak június 22. és 28. között.

Közölték, hogy hét rövidfilmet forgattak, amelyek bemutatják, hogy száz évvel a trianoni békeszerződés után van magyar múlt, jelen és jövő Nagyváradon. Lesznek virtuális városnézések, amelyek során kevésbé ismert tényeket, részleteket mutatnak be a Körös-parti város épített örökségéből, egyúttal igyekeznek eloszlatni néhány tévhitet is.

Megmutatják híres nagyváradiak szülőházát, meglátogatják az idén 30. születésnapját ünneplő Partiumi Keresztény Egyetemet, és Szent Lászlónak, a városalapító lovagkirály örökségének is külön filmet szentelnek.

A sport is mindig fontos helyet kapott a Szent László Napokon, ezúttal Nagyvárad sportéletébe nyújtanak betekintést egy kisfilm keretében.

A normális körülmények között a délutáni-esti órákban megtartott koncertek helyett a szervezők egy kis nosztalgiázásra várják a látogatókat, hétfőtől vasárnapig az elmúlt hét év legjobb pillanatait idézik fel.

Borítókép: A.G. Weinberger (Rácz Weinberger Attila, b) és Póka Egon blues-zenészek a Szent László Napok rendezvénysorozaton adott közös koncertjükön az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben 2014. június 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában