július 31-től

2020.07.30. 12:15

Folytatódik az értékmentés a Népi Építészeti Programban

Már harmadik alkalommal lehet támogatási kérelmeket benyújtani a népi építészet védett épületeinek felújítására, illetve arra, hogy ezek funkciót kapjanak.

Július 31-től újra várják a kérelmeket a Népi Építészeti Programban. A vissza nem térítendő kormányzati támogatással, évi másfél milliárd forintos keretből zajló értékmentés a népi építészet védett épületeinek megóvását célozza.

„Számos olyan népi építészeti emlékünk van, magán- és gazdasági épületek, köztük csűrök és malmok, amelyek fennmaradása végveszélyben van, mert a faluszerkezet megváltozott. A Népi Építészeti Program segítségével a sok esetben rossz állapotban lévő épületeket felújíthatják, majd hasznosíthatják” – mondta Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

A támogatási kérelmeket az épületek tulajdonosai nyújthatják be, szervezetek és magánszemélyek egyaránt. Mint elhangzott, a népi építészet körébe a paraszti kultúrát képviselő épületek tartoznak.

A programot a Teleki László Alapítvány 2019-ben vette át, és 2020-ban már harmadik alkalommal lehet támogatási kérelmeket benyújtani. Januárban előkészítési, kutatási, tervezési feladatok elvégzésére lehetett pályázni, és száznál több támogatást osztottak ki. A nemrég lezárult felhívásuk a tájházakra vonatkozott, a beérkezett hatvan kérelem feldolgozása jelenleg is zajlik.

„A pénteken nyíló harmadik program részben az év eleji előkészítési pályázat folytatása, ezúttal kivitelezésre lehet kérelmeket benyújtani. Kizárólag helyi, illetve műemléki védettséggel rendelkező épületek felújítására lehet pályázni, a támogatások célja, hogy az épületek funkciót kapjanak” – szögezte le Diószegi László.

A Népi Építészeti Program pályázati összegei félmillió forinttól húszmillió forintig terjednek, a kérelmeket a telekialapitvany.hu oldalon keresztül szeptember közepéig lehet benyújtani, a megvalósítási határidő 2021 vége. A támogatás vissza nem térítendő, a pályázóknak 20 százalékos önrésszel kell rendelkezniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában