változatos programok

2020.09.16. 06:05

Csaknem háromszáz vers érkezett a Quasimodo-költőversenyre

A csütörtökön kezdődő költőverseny és irodalmi fesztivál programjait idén szabadtéren rendezik meg Balatonfüreden.

Cserép László fesztiválszervező az MTI-nek elmondta, hogy 149 alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, csaknem háromszáz vers érkezett a költőversenyre. Mint kiemelte, a Salvatore Quasimodo tiszteletére 1992 óta megrendezett költőverseny idén háromnapos fesztivállá bővül. Költők, írók beszélgetnek könyveikről, lesznek koncertek és kiállítások. Idén először rendezték meg a korábbi években díjat nyert versekből született dalok versenyét. A zsűri – Szőcs Géza író, Kováts Péter hegedűművész és Márta István zeneszerző – Balogh Máté Kálnay Adél Ami marad című versére írt szerzeményét találta a legjobbnak, az alkotó a fesztiválon veszi át a díjat.

Szeptember 17-én, csütörtökön a Vaszary Galéria kertjében Czigány György, Falcsik Mari, Géczi János, Sumonyi Zoltán, és Zalán Tibor költők olvassák fel verseiket, másnap a városhoz több szállal kötődő Faludy Györgynek állítanak emléktáblát az Anna Grand Hotel panteonjában születésének 110. évfordulója alkalmából. Faludy György emlékét eleveníti fel Földes László Hobo verses, zenés összeállítása is. Ezt követően Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartanak ünnepséget, majd átadják a költőverseny díjait.

Az emlékdíjat Lövétei Lázár László Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán Munkacímre című versével nyerte el. A Debrecen városa által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki – mondta a fesztiválszervező, megjegyezve, hogy a zsűri augusztus végén hozta meg döntését.

Szombaton a Tempevölgy és az Országút című periodikák bemutatkozásával folytatódik az irodalmi fesztivál, majd Szőcs Géza Kolozsvári hattyú, Franco Cajani Visszatekintés nyílt kártyákkal és Barabássy Miklós Szent Korona mérnöki szemmel című könyvét mutatják be.

Szöllősi Géza vizuális művész társaságában megnézhetik az érdeklődők a kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának műveit bemutató, Top10 című tárlatot a Vaszary Galériában.

Trianon 100 címmel szimpóziumot is rendeznek. Szőcs Géza költő, Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Szkárosi Endre költő, Gyurgyák János történész, könyvkiadó kerekasztal-beszélgetését megelőzően a Veszprémi Petőfi Színháznak a békediktátumról szóló előadását láthatják az érdeklődők.

Lesz olasz gasztronómiai kerti parti, megnyílik Silvio Monti kiállítása, koncertet ad a Misztrál együttes, zenél a Huckleberry Guys, Bakó Krisztina énekes és Juhász Attila zongoraművész pedig a jazz világába kalauzolja hallgatóságát. A járványhelyzet miatt szabadtéren rendezik meg a rendezvény összes programját, amelyek korlátozott létszámban látogathatók, ezért a részvétel minden esetben regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen szeptember 17-ig lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában