teljesült az álom

2021.01.20. 15:27

Külső felújítás után új orgonát is kap Zalaegerszeg legnagyobb temploma

Az egykori építők megtervezték ugyan a monumentális hangszer helyét, de azóta sem készült el.

A napokban befejeződött a zalaegerszegi Mária Magdolna-plébániatemplom külső felújítása, a rekonstrukciós munkálatok folytatásaként orgonát is építenek a több mint 250 éves templomban – közölte a város polgármestere szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az 1747 és 1769 között barokk stílusban épült templom külső felújítását a Modern városok program tette lehetővé. Mintegy 172 millió forintból felújították az épületszobrászati elemeket, újrafestették a homlokzatot és a lábazatot, kicserélték vagy kijavították a nyílászárókat, illetve rendbe tették az épület körüli járdát és zöldfelületet is.

A rekonstrukció folytatásaként 162 millió forintért kap orgonát a templom, a megépítése után több mint 250 évvel. Az egykori építők megtervezték ugyan a monumentális hangszer helyét, de az orgona azóta sem készült el. A jelenleg használt digitális orgonát a jövő tavaszra egy csaknem nyolc méter magas és több mint négy méter széles új hangszer váltja fel – ismertette a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy fogalmazott: a város egyik legmagasabb, több mint 50 méteres épülete egyben Zalaegerszeg fő jelképe is. Ahhoz, hogy egy ilyen építménnyel soha ne legyen gond, folyamatos felújításokra van szükség.

Stróber László apátplébános hozzátette: 1998-ban kezdték el a felújításokat, amelyek azonban az eredetileg tervezett források csökkenése miatt az elmúlt évtizedekben csak részlegesen valósulhattak meg.

A 2015-ben elhatározott folytatással mostanra sikerült teljesen befejezni a templom rekonstrukcióját.

Borítókép: zaol.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában