hála a kitartásért

2021.04.22. 16:16

Gondolok rád! – Dallal hívja fel a figyelmet a frontvonalban dolgozókra a Déryné Társulat (videó)

Így köszönik meg a járványhelyzet enyhítéséért küzdők munkáját.

A Déryné Program 2020 tavaszán indult útjára azzal a céllal, hogy eljuttassa a minőségi színházi kultúrát elsősorban a kistelepülésekre – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a program egyik pillére a Déryné Társulat, amelynek tagjai a jelen élethelyzet nehézségeire reflektálva közös dallal köszönik meg a járványhelyzet enyhítéséért harcolók munkáját.

A Gondolok rád című dalt Dánielfy Gergő szerezte, aki a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója és a Déryné Társulat tagja. A debreceni kötődésű alkotó, aki 2018-ban az MTVA A Dal című műsorában az év felfedezettje címet érdemelte ki, Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett és Kis Domonkos Márk közreműködésével énekelte fel szerzeményét.

A Gondolok rád videóklipjében fellelhető jelenetek a frontvonalban harcolók napi küzdelmeit mutatják be, a vágóképeket az MTVA archívuma bocsátotta a Déryné Program rendelkezésére – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!