rekonstrukció

2021.05.07. 12:04

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

Forrás: Várkapitányság

Fotó: Karasz

Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.

Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is – közölte a Várkapitányság pénteken az MTI-vel.

A déli összekötő szárny egy aránylag keskeny épületrész a Budavári Palota együttesén belül, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült az új, krisztinavárosi szárnnyal egy időben. A déli nyaktagnak is nevezett épületrészben hozták létre 1902-ben a nemzetközi hírű Szent István-termet, amelyet a keleti és nyugati palotaszárnyból is meg lehetett közelíteni. A nyaktag mindkét homlokzatát közel egyformán alakították ki, az Oroszlános udvar felőli északi kapu két oldalára Senyei Károly Háború és Béke című szoborcsoportjának alakjai kerültek.

A második világháborúban a déli összekötő palotaszárny súlyos sérüléseket szenvedett. A Gellért-hegyre néző homlokzatot helyreállítás helyett az állampárt utasítására leegyszerűsítve átépítették, és évtizedekig csupán az udvari nézete emlékeztetett az eredeti állapotokra. Az épületrészben megsemmisült a Szent István-terem is, helyén a háborút követő átépítés után a többi között dolgozószobát és tárolóhelyiséget alakítottak ki.

A közlemény kiemeli: a déli oldalon már messziről látható a Budavári Palota elsőként helyreállított homlokzata, amely most századfordulós fényében született újjá, ahogyan Hauszmann Alajos megálmodta. A második világháború után kialakított lecsupaszított falak és jellegtelen ablakok helyett visszakerültek a homlokzatot díszítő, süttői mészkőből készült oszlopok és domborművek. A Várkapitányság helyreállította az eredeti, Hauszmann tervezte és Thék Endre gyártotta ablakokkal megegyező nyílászárókat is.

A déli összekötőszárny homlokzata a rekonstrukció előtt és után Fotó: Várkapitányság/Magyar Iparművészet

A hiteles helyreállítás érdekében a déli homlokzatot teljesen elbontották, majd az eredeti tervek szerint újjáépítették, ahogy a korabeli belső térszerkezetet is rekonstruálták. A munkálatokat falkutatással, műemlékvédelmi és régészeti kutatással kezdték, amelyek során több korszak emlékei kerültek elő. A feltárt részleteket, valamint archív fotókat is felhasználtak a hiteles végeredmény érdekében.

Az Oroszlános udvar felőli északi oldalon jelenleg a restaurátor szakemberek tisztítják és javítják a kőelemeket. A korhű ablakok már itt is helyükre kerültek, a bejárat pedig a Hauszmann-kori faragott fakapuit kapja vissza. A munkálatok végeztével új díszkivilágítás emeli tovább a palotaszárny szépségét. A Budavári Palota külső megújításának első szakasza próbafeladatként is értelmezhető, a rekonstrukció folytatódik, a munkával a Szent György tér felől, északról déli irányba haladnak tovább.

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

Borítókép: A Várkapitányság által ezen a napon, 2021. április 14-én közreadott képen a Zsolnay-kerámiakandalló már beépített elemei láthatók a Budavári Palota elsőként rekonstruált Szent István-termében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában