Örökségvédelem

2021.05.01. 11:46

Új kiállítással és történelmi sétával nyit a budai Palotanegyed

Új kiállítással és történelmi sétával várják a látogatókat keddtől a Budavári Palotanegyedben a járványügyi korlátozások enyhítések eredményeként – közölte a Várkapitányság szombaton.

Fotó: Várkapitányság

A már jól ismert programok mellett új látnivalókkal is találkozhatnak az érdeklődők: A Hauszmann-sztori címmel egy teljesen új, ingyenes kiállítás mutatja be a Budavári Palotanegyed újjászületését, a Budai Várséták kínálata pedig egy látványos föld alatti élménysétával kiegészülve indul újra. A programok az érvényes járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogathatók – olvasható a közleményben.

„A kényszerű leállás alatt az újranyitás reményében előkészítettünk több újdonságot is” – idézi a közlemény Sikota Krisztinát, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettesét.

Fotó: Várkapitányság

A Hauszmann-sztori című kiállítás keddtől a Budavári Palota „A” épületében látogatható ingyenesen. Multimédiás technológiával, a régmúlt felelevenítésével ismerhető meg a városrész fénykora, amikor a dualizmus időszakában Hauszmann Alajos építész újraálmodta a Királyi Palotát és környezetét. A fénykor mellett feltárulnak a világháborús pusztítások és az azt követő időszak tudatos rombolásai is. A tárlat a budai Vár mostani újjászületését, a Nemzeti Hauszmann Program keretében történő fejlesztéseket is bemutatja.

Az összegzés szerint május első hetében indulnak újra a vezetett séták is, amelyeken résztvevők a budai Vár történetét és titkait ismerhetik meg. A Budai Vársétákon különlegesség a Hájim öröksége című új élményséta, amely a Várhegy zegzugos pincerendszerébe kalauzolja a látogatókat, képeken, hangokon és illatokon keresztül idézi meg a középkorban virágzó zsidónegyed életét. A sétán megtekinthető Magyarország legrégebbi fennmaradt zsidó rituális fürdője. A vezetett sétákra a budaivarsetak.jegy.hu oldalon lehet jegyet foglalni.

Május első hetétől ismét felkereshető a Várkert Bazárban az Új világ született című történelmi kiállítás. A Terror Háza Múzeum tárlata új szempontok alapján, élményszerűen mutatja be az első világháborút és a nyomában felfordult társadalmakat, két pusztító diktatúra térnyerését a 20. századi Európában.

A Várkert Bazár déli panorámateraszán június végéig a szecesszió plakátművészetével is találkozhatnak a látogatók. Faragó Géza művészi plakátjai közt sétálva lehet csodálni a különleges panorámát.

Fotó: Várkapitányság

A programokat, kiállításokat és vezetett sétákat a hatályos rendelet alapján védettségi és személyi igazolvány együttes bemutatásával látogathatják a 18 év felettiek. A 18 év alatti hozzátartozóktól e nélkül is részt vehetnek a programokon, amelyeken az érvényes járványügyi szabályok betartása kötelező.

A Várkapitányság munkatársai továbbra is maszkot viselnek és a zárt terekben elérhetők lesznek kézfertőtlenítési pontok is a visszatérő közönség nagyobb biztonsága érdekében – tartalmazza a közlemény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában