Kortárs szerzők

2021.07.27. 10:17

Kihirdették a PesText irodalmi pályázatának győztesét

A jelentkezők száma az idei versenyen rekordot döntött a korábbi évekhez képest.

André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, buborék hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját.

A tizenegy döntős műre augusztus 20-ig a közönség is szavazhat a SZIFONline irodalmi portálon keresztül. A közönségdíj győztesét 200 ezer forint jutalomban fog részesülni, hasonlóan a szakmai zsűri díjazottjához. A nyertesek továbbá fellépési lehetőséget kapnak a szeptember végi PesText irodalmi fesztiválon is.

André Ferenc költő, slammer, műfordító és szerkesztő 1992-ben született Csíkszeredán. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Romániai Írók Szövetségének is. Az elmúlt nyolc évben több mint 150 irodalmi est és slam rendezvény szervezésében vett részt. Verseit eddig román, angol és török nyelvre fordították le. Ő maga pedig 25 román költőtől fordított már magyarra. Eddig két kötete jelent meg, a Bújócskaverseny és a Szótagadó. Utóbbiért elnyerte a JAK és az Írók Boltja könyvösztöndíját, valamint a Romániai Írók Szövetsége debütdíját. Jelenleg a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjasa, valamint irodalomelméleti szemináriumokat tart a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

A szakmai zsűri egyhangú döntést hozott

Az áprilisban kiírt pályázatra a szervezők kortárs szerzők magyar nyelvű műveit várták, legfeljebb 6000 leütés terjedelemben, a buborék témakörében. Összességében pedig rekordszámú, a 2020-as 437-et jócskán meghaladó, összesen 756 nevezés érkezett, melyek zsűrizése két körben zajlott. Alapos előválogatást követően végül a legjobb tizenegy pályamű került a főzsűri elé, melynek tagja idén Szabó T. Anna, Mécs Anna és Dániel András volt. Az előzsűriben továbbá szerepelt Borbáth Péter, Górász Péter, Pinczési Botond és Vass Norbert.

A győztes egyértelmű volt, a rangsornál akadtak csak kisebb eltérések, de nem ugrottunk egymásnak, sőt – mondta el Szabó T. Anna, a főzsűri tagja.

Az értékeléssel kapcsolatban Borbáth Péter elmondta, hogy idén is kizárólag jeligés pályázatokat fogadtak, így sem az előzsűri, sem a főzsűri tagjai nem tudták, hogy ki a szerzője az adott szövegnek. Az író kiemelte, nem könnyű 6000 karakter alatt kialakítani egy szöveguniverzumot úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a pályázat témafelvetéséhez, valamint egy-két izgalmas megoldás is legyen benne. Hozzátette, olvastak felejthető és emlékezetes szövegeket, amelyek közül néhány személyes kedvence kihullott menet közben, mivel egyszerre négy embernek kellett rábólintania a döntős művekre.

Le a kalappal minden pályázó előtt, aki nekifutott a feladatnak – foglalta össze az idei verseny tapasztalatait Borbáth Péter.

A világirodalmi fókuszú PesText szeptember 17. és 26. között harmadik alkalommal valósul majd meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület szervezésében, a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában