Nemzetközi kapcsolatok

2021.08.04. 15:00

Az Európai Tanács magyar elnökségére kulturális programokkal készül az Emmi

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a budapesti sajtótájékoztatón mondta el a részleteket.

Budapest, 2021. augusztus 4. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j) és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester az Európa Tanács magyar soros elnökségének kulturális programjairól tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. augusztus 4-én. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Három városban nyolc programmal, köztük koncertekkel, kiállításokkal és konferenciákkal is készül az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségének idejére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere programokkal kapcsolatban beszámolt arról is, hogy az események a tárca szociális ügyekért felelős államtitkársága, kulturális államtitkársága, valamint a nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkársága szervezésében valósulnak meg Budapesten, Debrecenben és Szentendrén.

A magyarországi programok mellett az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban is rendeznek szabadtéri kiállítást és koncertet adnak a Kis Virtuózok. A miniszter, kiemelte, hogy a rendezvények több mint 122 millió forintból valósulnak meg.

Kásler Miklós továbbá emlékeztetett arra is, hogy Magyarország május 21-én vette át Németországtól az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában ellátandó elnökségi feladatokat, mivel az elnökség féléves ciklusokban, rotációs rendszerben működik. A miniszter ezenkívül kiemelte, hogy hazánk az elnökség ideje alatt együttműködésre fog törekedni a többi európai országgal minden olyan kérdésben, amely erősíti az emberi jogokat, a demokratikus értékeket, valamint védi és támogatja a jogállamiságot.

A soros elnöki tevékenység célja a demokratikus intézmények védelmének előmozdítása, a különféle nemzetek politikai, jogi, szociális, kulturális együttműködésének erősítése, valamint a küzdelem a vallási intolerancia és a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése ellen.

Kásler Miklós szerint Magyarország tevékenységével erősíti Európa stabilitását, az elnökség pedig jelentősen hozzájárulhat hazánk pozitív megítéléséhez a szervezetben és a nemzetközi közösségekben.

A miniszterelnök hozzátette, hogy az események hatására jelentősen növekedhet hazánk kulturális és diplomáciai láthatósága a tagállamok körében, valamint Franciaország Grand Est régiójában.

Koncertek, kiállítások és konferenciák várják a látogatókat

Vásáry Tamás zongoraművész és karmester elmondta, hogy a kulturális programsorozat augusztus 17-én veszi kezdetét a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjével Debrecenben és a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Másnap a zenekar Budapesten, a Hősök terén lép fel. A műsoron Kodály Zoltán Háry János című daljátéka és Beethoven 7. szimfóniája is szerepel. Vásáry Tamás kitért arra is, hogy a zenekar augusztus 16-án a Pesti Vigadóban ad koncertet a Covid-árvák megsegítésére létrehozott Regőczi István Alapítvány javára.

A koncertek mellett augusztus 19-én Kulturális örökségünk felfedezése címmel nyílik Szentendrén fotókiállítás. Továbbá a nevelőszülőségről tartanak konferenciát Budapesten szeptember 28-án, október 13. és 14. között pedig online konferenciát szerveznek az európai környezettudatos kulturális turizmusról. A program zárásaként október 25-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyílik válogatás a könyvtár régi nyomtatványaiból.

Strasbourgban szeptember 15. és október 10. között mutatkozik be a Kulturális útvonalak Magyarországon és az Innováció a kultúra területén a Covid-19 időszak alatt című szabadtéri tárlat. A Kis Virtuózok szeptember 29-én adnak koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában