múltidézés

2021.08.08. 15:00

Pressburger-hagyatékrésszel bővült a Kertész Imre Intézet archívuma

Giorgio Pressburger (Pressburger György) magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója hagyatékából származó, mintegy kilencven tételből álló gyűjteménnyel bővült a Kertész Imre Intézet archívuma.

A Mauro Caputo olasz filmrendező által az intézménynek adományozott hagyatékrész többek között filmdokumentumokat, fényképeket és személyes tárgyakat is tartalmaz

- közölte a Kertész Imre Intézet.

Mauro Caputo a magyar származású író novellájából készítette egyebek között A fehér közök törvénye és A müncheni óra című alkotását, de filmet forgatott Giorgio Pressburger kalandos életéről is Üzenet az évszázadnak címmel.

A szülőhazája iránti kötődését sosem feledő Giorgio Pressburger szívén viselte a magyar írók sorsát, nyomon követte pályafutásukat. Kertész Imre több alkotását is átültette olasz nyelvre, a Nobel-díjas író halálakor az egyik legrangosabb olasz napilapban, a Corriere della Serában megjelent nekrológot is ő jegyezte – idézi fel az intézet közleményében.

A Kertész Imre Intézet archívumába került, csaknem kilencven tételből álló gyűjtemény főként dokumentumokból, személyes tárgyakból, forgatókönyvekből, fényképekből áll, de Pressburger kitüntetései és személyes könyvtárának bizonyos darabjai is megtalálhatók benne, egyebek mellett az a Kertész Imre-fordítás, amelyet lányának ajándékozott egykor.

A hagyatékrészhez tartozik a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje is, amelyet 2002 októberében vehetett át Giorgio Pressburger a magyar-olasz kulturális kapcsolatok folyamatos ápolásáért és elmélyítéséért végzett munkája elismeréseként.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a Kertész Imre Intézet kiemelt feladatának érzi Pressburger György emlékének méltó ápolását, életművének minél szélesebb körben való népszerűsítését is.

A Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézet a névadó magyar író munkái mellett Arthur Koestler, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli.

Az intézet célja a tulajdonába került szerzői hagyatékok és kiadatlan művek, a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése és az alkotók emlékének méltó ápolása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában