Nemzetközi elismerés

2021.08.04. 11:02

Újabb rangos díjjal ismerték el az Aprók mesék című filmet

A magyar alkotás a II. világháború utáni zűrzavart és bizonytalanságot dolgozza fel.

Forrás: Facebook / Apró mesék

A legjobb forgatókönyv díját és elismerő oklevelet nyert Szász Attila Apró mesék című filmje a portugáliai Avanca Filmfesztiválon. A Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás és Molnár Levente főszereplésével készült magyar alkotást korábban Olaszországban, Törökországban, Amerikában és Németországban is díjazták már a nemzetközi versenyeken.

Az Avanca Filmfesztivál mozis, tévés, videós és multimédiás találkozó, amelynek gazdag programjában kreatív műhelyek és kiállítások is teret kapnak. A 25. alkalommal megvalósult portugál rendezvény tíz napja alatt mintegy 150 alkotást mutatottak be a közönségnek.

Az Apró mesék közvetlenül a II. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. A Szabó Kimmel Tamás alakításában megelevenedő szélhámos pedig ezekből a körülményekből próbál hasznot húzni. Amikor pedig menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben a szélhámos háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Szász Attila 2019-ben bemutatott mozifilmje, az Apró mesék a Film Positive gyártásában készült, forgatókönyvét pedig Köbli Norbert írta. Operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely, producere Lajos Tamás, társproducere Köves Ábel volt.

Az Apró mesék megnézhető a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a FILMIO honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában