Mentorprogram

2021.09.05. 08:30

2,5 millió forint támogatást kaphatnak a pályázó zenekarok

A Hangfoglaló Program a könnyűzenei életpálya és az alkotói munka alapjait adhatja meg a zenekaroknak.

Immár nyolcadszor írta ki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadói alprogramjának pályázatát. Idén is szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot nyerhetnek el a pályázók. Sikeres pályázás után a kiválasztott induló és kezdő előadók és zenekarok hang- és képfelvétel elkészítésére, turnékra, valamint fellépésekre fordíthatják az összeget, amely a korábbiakhoz képest félmillió forinttal emelkedett.

A program az anyagi támogatás mellett egész éves közös munkát, fejlődési lehetőséget, képzéseket és mentori együttműködést kínál.

A 2014-ben indult Hangfoglaló, vagyis a korábbi Cseh Tamás Program induló pályázatainak elbírálása többlépcsős rendszerben történik, a zenészeknek szakmai zsűri előtt kell bemutatkozniuk.

Az előző év kiírásához képest viszont az idei felhívásában már nem feltétel a magyar nyelvű dal. Ugyanakkor továbbra is olyan pályájuk elején járó zenekarok és énekesek jelentkezését várják, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt 18 hónapban maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző másfél évben ötnél többször játszottak országos rádiók.

A pályázatnak továbbra sem célja a már befutott zenekarok, illetve a hangszerek nélkül dolgozó előadók finanszírozása.

Ugyancsak korlátozottan pályázhatnak a Hangfoglaló induló előadói alprogramjában a korábbi években valamilyen formában már támogatott előadók és zenekari tagokból alakult új formációk.

Az eddigi években összesen 187 zenekart támogatott a Hangfoglaló Program, amelyek között a legismertebb előadóvá a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company vált. Ezenkívül itt mutatkozott be az Apey, a Platon Karataev, a Belau és a Mörk is. A Hangfoglaló Program legújabb generációs zenekarai között van a Carson Coma, Deva, iamyank és a Mordái is.

Az idei pályázatokat szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani az NKA honlapján keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában