Kihagyhatatlan előadás

2021.09.30. 08:30

Páratlan élményt nyújt a cirkuszi elemekkel bővült Monte Cristo grófja

A musical és a cirkusz találkozásából született előadáson a szerelem, a bosszú és a szenvedély elevenedik meg.

A Szinergiák programsorozat részeként október 1. és 3. között a Fővárosi Nagycirkuszban láthatja a közönség a cirkuszi produkciókkal gazdagított musicalt. A produkció teljesen egyedülálló, hasonló formában még soha nem mutatták be. Az eredeti Monte Cristo grófja előadást is kizárólag kőszínházakban vagy szabadtéri helyszíneken láthatták az érdeklődők.

A darab rendezője és főszereplője, a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor György elmondta, a produkció különlegessége abban rejlik, hogy az eredeti előadást a cirkusz különleges helyszínéhez adaptálták. Igyekeztek tehát megragadni és kihasználni a porond és a cirkuszművészet lehetőségeit. Így bővült Alexandre Dumas halhatatlan története, a Monte Cristo grófja egyedülálló módon artistaprodukciókkal.

Szomor György azt is elmondta, hogy az artista számok beillesztése az eredeti előadásba nem okozott nehézséget.

A cirkuszművészet és a színházművészet édestestvérek. A cirkuszművészet nagyon sokat tett hozzá a színházművészethez, és ugyanez igaz fordítva is – fogalmazott.

Ma már számos színházi előadásban használnak cirkuszi elemeket. A cirkuszművészetnek ugyanis egyedülálló kifejezőeszközei vannak. A rendező szerint hatalmas többletet tud hozzáadni egy előadáshoz például egy levegőszám, egy akrobata vagy egy tűzzsonglőr megjelenése a színpadon. Ezenkívül a színházi táncosok is előszeretettel használják a cirkuszművészetből elcsent elemeket.

A cirkuszművészet látványos és kifejező. Némaságban megszólaló elemekkel dolgozik, akárcsak a táncművészet.

Szomor György hangsúlyozta, annak is érdemes megnéznie az előadást, aki már látta a Monte Cristo grófját, mivel egy teljesen egyedi élmény vár rá. Hozzátette, a produkció minden korosztályt számára érdekes mondanivalóval szolgál.

A cirkuszban már lázasan készülődnek a hétvégi előadásra
Fotó: Urbán Ádám / fnc.hu

A Monte Cristo grófja egy ártatlanul bűnhődő férfiről szól, aki egy hamis vád miatt évekig börtönben sínylődik. Később viszont mellé szegődik a szerencse, így sikerül megszöknie. Egy börtöntársa halála után pedig mesés vagyon tulajdonosává is válik. Ezután Monte Cristo grófja néven indul el, hogy bosszút álljon a párizsi eliten.

További részletek az előadással kapcsolatban a Fővárosi Nagycirkusz honlapján olvashatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!