Látványos produkció

2021.10.06. 12:43

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az idei Oscar-díjra

A Bergendy Péter rendezésében készült alkotás világpremierje tavaly ősszel volt a varsói nemzetközi filmfesztiválon.

Fotós: Attila Szvacsek

A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyen nemzetközi film kategóriában.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint jövő márciusban nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet a versenyre. További feltétel, hogy az alkotásokat 2021. január 1. és 2021. december 31. között mutassák be az adott országban.

A magyar nevezésről döntő testületben többek között szerepeltek a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai, Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos. Ezenkívül a testületben részt vett Bereczki Csaba, az intézet nemzetközi igazgatója, Deák Kristóf filmrendező és Novák Emil operatőr is.

Az összesen hét tagból álló bizottság mintegy 20 idei magyar mozifilm közül választotta ki a Post Mortemet.

Bergendy Péter horrorfilmjét a varsói premier után 26 további fesztiválra hívták meg. Ezek között szerepeltek a világ legnagyobb presztízsű horrorfilm-seregszemléi, a spanyolországi Sitges és a londoni FrightFest.

A Nemzeti Filmintézet a Post Mortem külföldi forgalmazási jogait francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci és szlovák forgalmazóknak értékesítette Európában. A jogokat továbbá Dél-Koreára, Vietnámra, Indonéziára, Hongkongra, Malajziára, Indiára, a latin-amerikai országokra, az Egyesült Államokra és Kanadára vonatkozóan is megvásárolták helyi forgalmazók. Ennek köszönhetően világszerte látható lesz a magyar horrorfilm.

A filmben az első világháború és a spanyolnátha-járvány pusztítása után, 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el családjuk körében.

Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba is, ahol szokatlanul sok munkája akad, illetve egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, ő pedig elhatározza, kideríti, mi a céljuk.

A magyar filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó Post Mortem 524 snittjében van számítógépes trükk, amelyek Benyó Zoltán VFX supervisor vezetésével 10 hónapig készültek. A maszkmester Hámori Dániel volt, a kaszkadőröket Kósa László kaszkadőrszakértő irányította. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült mozifilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina. Ezenkívül Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor is feltűnik a jelenetekben. Az operatőri munkáért Nagy András, a vágásért Király István, a hangért Balázs Gábor felelt, a díszleteket Hujber Balázs, a jelmezeket Breckl János tervezte, a zenét Pacsay Attila szerezte. A forgatókönyvíró Zánkay Piros, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája.

Nyáron az első Magyar Mozgókép Díjak zsűrije operatőr, vágó, látvány és maszk kategóriában is a Post Mortem alkotóit díjazta.

A hazai moziközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 28-tól láthatja a Post Mortemet, amely a Szupermodern Stúdió gyártásában készült. Az alkotás producere Lajos Tamás és Köves Ábel.

A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd ki az öt játékfilmet, amelyek végül versenyre kelhetnek a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért. A jelöltek listáját 2022. február 8-án hozzák nyilvánosságra. Az Oscar-díjak ünnepélyes átadása március 27-én lesz Los Angeles-ben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában