Slágerdömping

2021.11.29. 18:03

Kőkemény klubkoncertekkel búcsúzhatunk ettől az évtől

A magyar könnyűzenei szcéna nagy kedvenceire pöröghetünk decemberben az ország egyik legkedveltebb bulihelyén.

Rögtön a hó elején, december 3-án a hazai altervilág egyik zászlóshajója, a Pál Utcai Fiúk veszik birtokba az Akvárium Klub nagyszínpadát. Lecsóék minden bizonnyal a legújabb lemezük, az Igazán ez minden dalai mellett a régi klasszikusokat sem hagyják a vitrinben. Az eseményért katt erre a linkre.

Rögtön a következő napon veszi birtokba ugyancsak a nagyhall színpadát a közelmúltban üstökösként berobbant, és a fiatalabb generáció talán legkedveltebb zenekara, a Carson Coma. A szombati koncertre egy nap alatt elfogytak a jegyek, úgyhogy nem volt kérdés, hogy rögtön egy ráadásnapra is jók lesznek a fiúk. De annyira, hogy már az is telt házas. A koncert eseményét ide kattintva lehet elérni, az Ivan & The Parazollal készített új dalt pedig itt:

A rá következő hétvége sem ígérkezik gyengének, szombaton két magyar zenekar is színpadra lép. Áron András, a Lazarvs frontembere 2020-ban hívta élére nagyzenekari projekjét, a Black Circle Orchestrát, olyan tagokkal, mint a Blahaluisiana zenekar énekesnője, Schoblocher Barbara és billentyűse, Pénzes Máté, a The Qualitons zenekar ritmus szekciója, Hock Ernő és Boros Levente, továbbá a The Pontiac zenekar gitárosa, Kiss Péter. Az Aron Andras & The Black Circle Orchestra koncertjéért katt ide.

A nagyhallban kis kihagyás után folytatják a hagyományt Fluor Tomiék, a Wellhello ugyanis egy hatalmas show-val, új és régi dalokkal bedurrantva búcsúztatja az évet.

Még ezen a hétvégén, vasárnap hazánkba érkezik a 2019-ben már a Szigeten is megfordult Diana De Brito, ismertebb nevén IAMDDB. A manchesteri énekesnő és rapper zenei karrierjét igen korán, már 7 évesen elkezdte, azonban első dala csak később, 2016-ban jelent meg “Leaned Out” címmel. Az áttörést a “Shade” című sláger hozta meg neki, ami több 10 milliós megtekintéssel hamar népszerű lett az Egyesült Királyságban, majd ezt követően a 3. helyezést ért el a BBC Sound of 2018-on.

Ahogy robogunk egyre 2022 felé, először az AK26 ünnepli 10. jubileumát egy hatalmas bulival, amelyen nem csupán az új és régi slágerek lesznek hallhatóak, hanem jelen lesznek mindazon előadók, akik az elmúlt évtizedben végigkísérték a csapat útját.

Ha már a jubileumoknál tartunk, a Children of the Distance a tizenöt éves, a Jetlag az ötéves bulijával várja a felszállni vágyókat, míg az Esti Kornél és a 30y dupla koncerttel ünnepelteti meg a közönséget.

Az biztos, hogy unatkozni senki nem fog, és igencsak rákészülhet a szilveszterre, amit már az elmúlt években szokássá vált Necc Partyval ünnepel az Akvárium.

A teljes programlista a klub honlapján elérhető, a járványhelyzet miatt a koncertek is védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában