készülődés

2021.11.20. 10:25

Koncertek, előadások, kézműves foglalkozások várják a családokat a Nemzeti Színházban

Többek között koncertekkel, prózai, zenés és bábelőadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, betlehemezéssel és jótékonysági gyűjtéssel várja az érdeklődőket a Nemzeti Színház a Kölyöknapok elnevezésű ingyenes családi programsorozatán.

Az első adventi vasárnapon, november 28-án a Klárisok zenekar koncertje, valamint a Gobbi Hilda Stúdiószínpadon, a gyertyagyújtás után a Leánder és Lenszirom előadása várja az ünnepre készülőket, emellett ekkor is lehet majd különböző kézműves díszekkel foglalatoskodni a színház közönségforgalmi tereiben, ahol különleges hangszerek készítésére is lehetőség nyílik Wittek Béla hangszerkészítővel.

Az ünnepváró második vasárnapon, december 5-én a Kaláka együttes ad koncertet, majd bábtáncoltató betlehemessel és egy székely betlehemes játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

December 12-én, a harmadik adventi vasárnapon szintén lesz betlehemes csoport, a karácsonyi ünnep tradícióit a debreceni görög katolikus hagyományőrzők elevenítik fel. A program előtt a már megszokott kézműves foglalkozások várják a gyerekeket. Déltől az Aranyszamár Színház karácsonyi témájú bábos játékát nézhetik meg az érdeklődők.

Az utolsó vasárnap, december 19-én a kézműves foglalkozások mellett a Magyar Népmese Színház karácsonyi bábos betlehemes előadásán és a gencsapáti betlehemezők játékán vehetnek részt a programokra érkezők.

Az adventi Kölyöknapok előadásai ingyenesek, de internetes foglaláshoz kötöttek, a regisztráció a teátrum honlapján elérhető. A Nemzeti Színház adventi Kölyöknapjaira tartós élelmiszert, tisztálkodószereket és játékokat lehet adományozni a Reménycsillag Gyermekeinkért Alapítványnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában