Történelmi összefüggések

2021.12.07. 10:10

Bővített, angol formában is elérhető a mohácsi csatát feldolgozó könyv

Az Új korszak határán: Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában című könyv a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseinek jobb megértéséhez kínál fogódzókat.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat beszámolója szerint bővítve és angol nyelvű változatban is megjelent a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseit bemutató tanulmánykötet.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara kiadásában most megjelent könyv átszerkesztett változata a közelmúltban kiadott, az Új korszak határán: Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában című tanulmánykötetnek. A B. Szabó János és Fodor Pál szerkesztésében 2019-ben kiadott könyv célja az volt, hogy a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseinek jobb megértéséhez kínáljon fogódzókat.

Az On the Verge of a New Era: The Armies of Europe at the Time of the Battle of Mohács címmel megjelent kötetben a korábbiak mellett 5 új tanulmány kapott helyett. Ezek részben további országok hadügyéről, részben a kor általános hadügyi változásairól, pénzügyekről, lőfegyverekről és taktikákról adnak áttekintést.

Az új kötet tanulmányainak mindegyike a hadi képesség szempontjából legfontosabb mutatók, a terület, a népesség és az állami bevételek bemutatásával kezdődik, hogy a korszak szereplői egymással könnyebben összemérhetőek legyenek, illetve azért, hogy ezekből az adatokból Mohács akkori helyzete és esélyei is jobban kirajzolódjanak.

Az immár angolul is olvasható európai szemle hozzájárulhat ahhoz, hogy a mohácsi csatát megvívó magyar politikai elit lehetőségeit és teljesítményét a nemzetközi történettudomány is reálisabban ítélje meg.

Az angol nyelvű kötet a Mohács 1526-2026: Rekonstrukció és Emlékezet kutatóprogramban jelent meg.

Az 1526. augusztus 29-én zajló mohácsi csata egyedülálló, szimbolikus jelentőségű esemény nemcsak Magyarország, hanem egész Közép-Európa számára. Az elmúlt 30 évben a magyar történettudomány sokat tett a mohácsi sötét legenda felülvizsgálata érdekében, és ma már jóval méltányosabban ítéli meg az 1490 és 1526 között fennálló Jagelló-dinasztiát és a csatát megelőző 35 évet, mint a korábbi nemzedékek. Maga a csata is más fényben tűnik fel.

A hadtörténészek korábban jelentéktelen ütközetnek minősítették, ahol állítólag megbukott az elavult középkori magyar hadszervezet.

Ehhez képest Mohács a kora újkor egyik legnagyobb csatája volt, amelyben 2 modern hadsereg küzdött meg egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában