Színvonalas programok

2022.02.15. 18:15

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság

Évente legalább két kiállítást mutat be a Várkert Bazár Déli palotáiban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Várkapitányság NZrt-vel kedden megkötött együttműködési megállapodás értelmében.

A világörökségi védettség alatt álló Várkert Bazár évtizedekig pusztult, amíg a hosszú elhanyagoltság után 2014-re megújulhatott az új kiállító- és rendezvényhelyszínnel is gyarapodó épületegyüttes. Mára a Várkert Bazár kétségkívül Budapest kulturális életének meghatározó helye lett – fogalmazott a megállapodás aláírása előtti budapesti sajtótájékoztatón Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke.

Mint hozzátette, a Nemzeti Hauszmann Programért felelős Várkapitányság célja a Palotanegyed történelmi épületeinek rekonstrukciója mellett az is, hogy a látogatók színvonalas programokon vehessenek részt.

Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a most megkötött, öt esztendőre szóló együttműködés, melynek ideje alatt az MNM évente legalább két tárlattal jelentkezik a Várkert Bazár Déli palotáiban, mintegy 1000 négyzetméteren – fejtette ki Fodor Gergely.

L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: számára különösen fontos a most induló együttműködés, hiszen annak idején kormánybiztosként irányíthatta a Várkert Bazár rekonstrukcióját.

A kooperáció új távlatot nyit az MNM számára, mivel az intézménynek egyaránt célja a Nemzeti Múzeum patinás épületébe és 17 filiáléjába becsalogatni a közönséget, de az is, hogy kilépjenek a megszokott környezetből, és új helyszíneken mutatkozzanak be.

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a Déli palotákban néhány hónapig még a Schmidt Mária által megálmodott, első világháborús kiállítás látható. Arra buzdított mindenkit, hogy a következő hónapokban még tekintsék meg ezt az „izgalmas tárlatot”.

A Nemzeti Múzeum elsőként a Világkiállító magyarok 170: Magyarország a világkiállításokon 1851-2021 című tárlatot mutatja be a Déli palotákban, idén ősztől. Az 54 magyarországi és külföldi gyűjtemény műkincseit felvonultató kiállítás a magyarság megjelenéseit és sikereit tekinti át az eddig megrendezett világkiállításokon – mondta el a főigazgató, hozzátéve: tematikájában a tárlat jól kapcsolódik a Millenárison hétfőn megnyílt, Álmok Álmodói 20 című kiállításhoz is.

Jövő év tavaszán egy igazán nagyszabású programmal jelentkezik az MNM. A Magyar Menyasszony című kiállítást két helyszínen, a múzeum épületében és a Várkert Bazárban párhuzamosan rendezik meg, hatalmas műtárgyanyagon keresztül bemutatva a Kárpát-medencei esküvői szokások változásait a középkortól napjainkig – közölte L. Simon László.

Borítókép: Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke (b) és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója együttműködési megállapodást ír alá a Várkert Bazárban 2022. február 15-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában