Mozgókép

2022.03.02. 13:30

Négy elsőfilm készülhet az NFI Inkubátor Programjának támogatásával

A programban eddig 38 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást és mintegy 20 film készült el.

Breier Ádám, Hevér Dániel, Mayer Bernadett és Podhradská Lea rendezők első mozifilmjeire szavazott meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága – tájékoztatta az NFI szerdán az MTI-t.

A pályaindító alkotások fejlesztése és gyártása a Filmintézet Inkubátor Programjának szakmai és anyagi támogatásával valósul meg.

Mint a közleményben írják, júliusban kezdődik a forgatása Podhradská Lea forgatókönyvíró-rendező Apám lánya címmel készülő kreatív dokumentumfilmjének, mely egy nyomtalanul eltűnt fiatal lány története, akitől évtizedekkel később egy levél érkezik.

A film egy valóságos és lélektani utazás egyszerre, navigálja nézőjét múlt és jelen között, miközben szembesíti szereplőit döntéseikkel. A lányt senki sem kereste, mégis mindenkinek van egy története arról, hogy ki ő és miért tűnt el – áll a közleményben.

A Szlovákiában és Spanyolországban is forgó filmet a tervek szerint 2024 tavaszán láthatja a közönség. Az NFI 30 millió forintos támogatásával megvalósuló dokumentumfilm producere Meggyes Kriszta és Lévai Balázs.

A Lefkovicsék gyászolnak címmel készülő keserédes dramedy-ben egy zsidó család három generációjának férfi tagjai egy shiva során kénytelenek szembenézni családjuk átörökített traumáival és az ebből fakadó diszfunkcionalitással. A közlemény szerint Breier Ádám rendezőt saját családja identitásának konfliktusai inspirálták. Az NFI 100 millió forintos támogatásával megvalósuló film forgatása augusztusban kezdődik, a 2023-as őszi mozibemutatóra tervezett alkotás producere Felszeghy Ádám, Ausztics Andrea és Kázmér Miklós.

Szemem fénye címmel készül Mayer Bernadett első egész estés alkotása, mely egy kettős felnövéstörténet. Főhőse, az érettségi előtt álló fiú egy külvárosi panelben él bohém, művészettörténetet tanító anyjával, akinek élete gyökeres fordulatot vesz, amikor cukorbetegsége miatt elkezdi elveszíteni a látását.

A rendező és Tóth Mária Erzsébet forgatókönyvéből készülő film forgatása nyáron kezdődik, a tervezett bemutatója 2024 első fele. Az NFI 100 millió forinttal támogatja a film elkészítését, az alkotás producere Petrovits Genovéva, koproducere Baranyi-Gyurin Zsuzsanna.

A közlemény szerint szeptemberben kezdődik Hevér Dániel Valami madarak című első filmjének öthetes forgatása. A rendező és Kertész Zsanett forgatókönyvéből készülő dramedy főszereplői egy idősödő férfi és egy impulzív tinédzser lány, akik összefognak a világ ellen, amikor megpróbálják kijuttatni a férfit az idősek otthonából. A Dreissiger László producer vezetésével, az NFI 100 millió forintos támogatásával készülő film tervezett bemutatója 2023 ősze.

Az NFI Inkubátor Programja 2015-ben indult és évente közel 70 pályázatot nyújtanak be pályakezdő filmesek. A programban eddig 38 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást és mintegy 20 film készült el – olvasható a közleményben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában