Zene

2022.07.02. 07:20

Kurzusokat, koncerteket kínál a 7. Echo Nyári Akadémia

Az akadémia egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára ad lehetőséget a fiatal zenészeknek, esténként pedig izgalmasnak ígérkező koncertekkel várja az érdeklődőket.

Immár hetedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát. A kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat július 17-től 24-ig várják a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba.

Az esemény alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész. Az akadémia egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára ad lehetőséget a fiatal zenészeknek, esténként pedig izgalmasnak ígérkező koncertekkel várja az érdeklődőket – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Károlyi-kastély termeiben minden nap reggeltől kora délutánig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít. A vonós kurzusokon a Liszt-díjas Kovalszki Mária, és Dani Imre zongoraművész működik közre.

A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és tanáraikkal is együtt játszhatnak. Fontos alapelv, hogy mindenki játszhasson koncerten: aki késznek érzi produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat.

Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 20 órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen Kováts Péter, Varga István, és Fülei Balázs Nyolcszemközt Mendelssohnnal címmel ad műsort, Mendelssohn zongorás trióinak egyes tételei között pedig a Kossuth-díjas színművész, Blaskó Péter olvas fel részleteket a zeneszerző családtagjainak írt leveleiből.

Július 19-én az Oláh Kálmán Jr. Quartet lép fel a kastélyban, 20-án a friss Bartók-Pásztory díjas zeneszerző-orgonaművész, Virágh András Gábor szerzői estjét rendezik meg, és 21-én lép színpadra a Fanfara Complexa.

A kortárszenei, dzsessz- és népzenei koncertek után az érdeklődők pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a fellépőkkel. Július 22-én egy ritkán hallható darab hangzik el a kastélyban: Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabját a nyári akadémia három tanára az erre a koncertre vendégként érkező Rumy Balázs klarinétművésszel játssza.

Három napon keresztül, július 20-tól 22-ig a 15 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzuson résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja. A nyári akadémia zárókoncertjét július 23-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Minden évben tartanak borkóstolót a csipketeraszon – idén a Fülei Pince készül borbemutatóval és látványkonyhával. A tematikus mesterkurzusok is az állandó program részét képezik: július 21-én délután Széll Rita táncpedagógus a historikus táncokról  tart kurzust, amelyen mindenki a saját hangszerével vehet részt.

Az Echo Nyári Akadémia valamennyi programja nyilvános. Információ: www.echosummeracademy.hu, jegyfoglalás: [email protected].

Borítóképünkön Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában