Petőfi 200

2022.09.24. 15:55

Caramel első musicalje a Budapest Sportarénában lesz látható

A zenés darab, amelyben Petőfi Sándor versei is megszólalnak, a szerelem témáját dolgozza fel ismert és népszerű színészek és popelőadók szerepelésével.

Molnár Ferenc Caramel koncert a Papp László Budapest Sportarénában 2020. február 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A Petőfi-bicentenárium jegyében december 3-án a Budapest Sportarénában mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt, amelynek zenéjét és dalszövegeit Molnár Ferenc Caramel írta.

A zenés darab, amelyben Petőfi Sándor versei is megszólalnak, a szerelem témáját dolgozza fel. Az előadásban ismert és népszerű színészek és popelőadók egyaránt szerepelnek.

Az előadás egyik üzenete, hogy az adatokra és elemzésekre épülő, gépiesített világunkban mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a valódi találkozások és az érzelmek. 

Az előadást végigkísérik a Lélekdonor című szám motívumai, emellett több új Caramel-dalt hallhat a közönség. A főbb szerepeket Palcsó Tamás, Lutter Imre és Veres Mónika Nika alakítja.

A dalokon Caramel Lutter Imrével dolgozik együtt, a történetet a rendező, Olt Tamás és szerzőtársa, Váradi R. Szabolcs jegyzi. A szereplők között lesz Szulák Andrea, Trokán Péter és Bakos-Kiss Gábor, a produkcióban két kaposvári színész hallgató, Balaskó Bence és Németh Klára is közreműködik.

A jelmezeket Horányi Juli tervezte, a díszlet Wilhelm Judit munkája. A ledfalakból és animációkból álló virtuális díszlet mellett a látványt Fejes Kitty alkotta meg. A párbeszédeket Petőfi Sándor szerelmes versei szövik át.

A musical próbái már zajlanak. Az előadást a Petőfi-bicentenárium keretében a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja, kommunikációs partnerként közreműködik a Petőfi Kulturális Ügynökség.

A 40 éves, kétszeres Fonogram-díjas Molnár Ferenc Caramel 2005-ben egy televíziós tehetségkutatón aratott győzelmével vált országosan ismertté. Az előadó-dalszerző számára a 2010-ben megjelent Lélekdonor című lemez hozta meg az igazi áttörést, eddigi albumai közül négy vezette a magyar listát. Számos slágert írt (Szállok a dallal, Várt váratlan, Mennem kell, Párórára, Te vagy aki kell, Maradjon így, Jelenés), eddig öt alkalommal volt önálló koncertje a Sportarénában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában