Három alkalom

2024.02.24. 09:44

Kovács Ákos közreműködésével indít beszélgetéssorozatot a Kertész Imre Intézet

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre Intézet Budapesten.

MW

Kovács Ákos koncertje az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) ifjúsági programján, a Forráspont esten a Papp László Budapest Sportarénában 2021. szeptember 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A három alkalommal jelentkező esten szó lesz irodalomról, filmekről, zene és hit találkozásáról – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.

A február 28-i első esten egyebek között kiderül, hogy milyen írók, költők hatottak Ákosra, kik a legkedvesebb szerzői, miért fontos számára a versmondás, az olvasás. Szó esik arról is, hogy mennyiben tekinthetünk egy dalszövegre irodalmi alkotásként, vagy hogy hol bukkan fel az intertextualitás a dalszövegeiben – olvasható a közleményben.

Az esten Ákos egy-egy verset, szövegrészletet is felolvas majd a számára legfontosabb művekből. Az est háziasszonya a művész lánya, Őri-Kovács Anna lesz.

Az arénákat megtöltő Kovács Ákos életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom. Sikerdalai mellett öt verseskötetet publikált, készített hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból, Arany János verseiből szerkesztett estjét a Nemzeti Színház mutatta be, és szerepelt a Babits Mihály emlékét idéző hangfelvételen. Kovács Ákosnak 2021-ben jelent meg első novelláskötete Ezt nem lehet megúszni címmel. A legutóbbi, Harminc év című jubileumi koncertjén sok ezren hallhatták Radnóti és Weöres Sándor versét Ákos előadásában – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!