Vívó Eb

2019.06.21. 13:32

Elődöntős a férfi párbajtőrcsapat

Két taktikus győzelemmel elődöntőbe jutottak a vívók düsseldorfi Európa-bajnokságán.

A magyarok magabiztosan kezdték a pénteki napot, nagy fölénnyel nyertek a csehek ellen – tájékoztatott az MTI tudósítója, Gyuricza Róbert.

Elsőként Rédli András és Jiri Beran passzív volt, egy perc után sárga, majd még egy perc elteltével piros lapot kaptak, utóbbi mellé járt egy-egy pont is.

Innentől kezdve viszont a lejjebb rangsorolt csehek voltak kezdeményezési kényszerben, főleg azután, hogy csakhamar hátrányba is kerültek. A helyzetet jól használta ki a Rédli, Siklósi Gergely, Berta Dániel hármas: eredményesen védekezve, közbeszúrásokkal, kitörésekkel, pengefogásból elért találatokkal fokozatosan növelte előnyét. A csapat negyedik tagja, Koch Máté nem lépett pástra.

Siklósi plusz 9-es, Berta plusz 6-os, Rédli plusz 4-es találati mutatóval zárt.

A következő mérkőzésen a magyarok az olaszokkal kerültek szembe, akiknek az első összecsapása nagyon elhúzódott. A csehek elleni mérkőzés már véget ért, amikor az olasz-holland ütközet állása a hatodik pár pástra lépésénél 11-7 volt. Végül az olaszok a papírformának megfelelően győztek.

A magyarokkal szemben jól kezdtek, egy darabig egy-két tussal vezettek, de a hatodik asszó végén már a magyar csapatnál volt az előny, amely szép lassan nőtt is. Rédli kilencedikként 23-18-nál ment fel a pástra Marco Ficherával szemben, így neki arra kellett figyelnie, hogy az olasz támadásait feltartóztassa.

Rédli András (háttal) és az olasz Marco Fichera a férfi párbajtőr csapatversenyén a legjobb 8 között
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az előny érdemben nem csökkent, sőt időnként nőtt, végül maradt az öt tus különbség. A győzelem már csak azért is értékes, mert az olasz válogatott két tagja, Andrea Santarelli és Enrico Garozzo dobogós volt a keddi egyéni versenyben.

Berta plusz öttel hozta asszóit, Rédli és Siklósi pedig ugyanannyi tust adott, amennyit kapott.

Férfi párbajtőrben 17 csapat indult.

Forrás: MTI

Borítókép: Rédli András, Berta Dániel, Siklósi Gergely és Koch Máté (b-j) a vívó-Európa-bajnokság férfi párbajtőr csapatversenyében, a legjobb 16 között

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában