mindenkinek hasznos

2019.06.04. 14:54

Stratégiai együttműködést kötött a vízilabda-szövetség és a Semmelweis Egyetem

Az együttműködéstől azt remélik, hogy az SE modern felszereltsége, nemzetközi elismertsége és eredményei, illetve tudományos aktivitása sportegészségügyi oldalról segíteni tudja a szövetséget céljai elérésében.

Amint a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, a megállapodás a keretorvosi, a sportegészségügyi és a sportorvosi hálózati rendszer kiegészítését szolgálja, a vízilabdasport igényeinek megfelelően.

Vári Attila, az MVSZ elnöke kiemelte: az együttműködéstől azt remélik, hogy az SE modern felszereltsége, nemzetközi elismertsége és eredményei, illetve tudományos aktivitása sportegészségügyi oldalról segíteni tudja a szövetséget céljai elérésében. Hozzátette: a megállapodás értelmében az egyetem az utánpótlástól kezdve egészen a felnőtt válogatottakig komoly egészségügyi hátteret biztosít a csapatok számára. Ez kiterjed a teljesítménymérésekre, a versenyekre való felkészülésekhez nyújtott sportegészségügyi támogatásra, illetve a vízilabda-rendezvények orvosi biztosítására, beleértve a szurkolók ellátását is.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hangsúlyozta, a jövő orvosai számára is nagyon fontos, hogy rendszeres testmozgást végezzenek, valamint pozitív példát mutassanak a társadalom számára. Bejelentette: ősztől az egyetemen bevezetik a kétkredites (két féléves) sportorvostan oktatását, valamint a teljes egyetemi időszak alatt az orvostanhallgatók számára kötelező lesz a testnevelés, vagy az egyénileg szervezett rendszeres testmozgás, amelyet ellenőrizni fognak.

Merkely Béla arról is beszélt, hogy a jövő orvosai számára is hasznos, ha olyan nagy világeseményeken dolgoznak, illetve szereznek szakmai tapasztalatokat, amilyen a 2017-es budapesti vizes világbajnokság volt.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában