jó szelet!

2019.07.18. 09:54

Elrajtolt az 51. Kékszalag mezőnye Balatonfüredről

Idén 561 hajó versenyez az elsőségért Európa legnagyobb tókerülő versenyén.

A tavalyi, 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt után

Forrás: MTI

Fotó: Jánossy Gergely

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül tizenegy legénysége csak külföldiekből áll, hat női kormányos is nevezett, valamint egy csak nőkből álló csapat is elindult az idei Kékszalagon.

A hajósokra több mint 150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel. Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül alakulnak, majd gyorsan leáll a szél.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék a távot.

A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában