Curling Eb

2019.11.21. 14:19

Elődöntőbe jutott a női curlingválogatott

A magyar női csapat biztosította helyét a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság B divíziójának elődöntőjében, miután a csütörtöki játéknapon 13-10-re legyőzte Lengyelországot.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a második vonalbeli összecsapáson jól, a 4-0-ra megnyert első enddel kezdett a magyar válogatott, amelyet a 4-0-ra elbukott hetedik szakasz végén ért utol az ellenfél. A magyarok azonban a nyolcadik endben ismét remekeltek (5-0), a folytatásban a lengyelek már csak felzárkózni tudtak, a tizedik szakaszt pedig le sem játszották.

A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyarok egy fordulóval a csoportkör zárása előtt hat győzelemmel és két vereséggel állnak, így a hasonló mérleggel rendelkező angolok, olaszok és törökök után biztosították helyüket a négy között.

Az már korábban eldőlt, hogy szintén B divíziós férfi csapat csoportjában két győzelemmel és öt vereséggel a hatodik helyen végzett – holtversenyben a bolgárokkal -, így nem játszhat tovább a feljutásért. A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A divízióba.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában