Fed Kupa

2019.12.03. 11:25

Budapesten rendezik a döntő tornát

A Papp László Sportarénában rendezik jövő áprilisban a női tenisz Fed Kupa döntőjét.

A Magyar Tenisz Szövetség keddi sajtóközleménye szerint a szervezet a kormányzattal karöltve már elkezdte a finálé előkészítését, melynek nemcsak jövőre, hanem 2021-ben és 2022-ben is Budapest lesz a házigazdája.

„A szervezési munkákkal jól haladunk, folyamatosak a szakmai egyeztetések a Nemzeti Sportügynökség kollégáival, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy a nemzetközi női tenisz igazi ünnepének adjon otthont Budapest jövő tavasszal

- mondta Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, a Fed Kupa-döntő versenyigazgatója.

”Biztosak vagyunk abban, hogy

a magyar csapat számára is nagy lökést jelenthet, hogy a rendezésnek köszönhetően alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival, remélhetőleg a legerősebb összeállításában„

- tette hozzá a szövetség főtitkára.

A hírlevélből kiderül, hogy a döntő sorsolását február 11-én tartják a Szépművészeti Múzeumban, Billie Jean King, a Fed Kupa nemzetközi nagykövete, a történelem egyik legjobb női teniszezője részvételével.

Az újjászervezett Fed Kupa selejtezőit február 7-8-án vívják, és a nyolc győztes csatlakozik az április 14. és 19. közötti, 12 csapatos finálé biztos résztvevőihez: a házigazda magyarokhoz, az idén döntős ausztrálokhoz és franciákhoz, valamint a szabadkártyás csehekhez.

Az összdíjazás 12 plusz 6 millió dollár: előbbiből a játékosok, utóbbiból a szövetségek részesülnek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában