Férfi vízilabda BL

2020.02.22. 15:48

Több mint hatéves veretlenséget tört meg az OSC

Több mint hatéves hazai veretlenségétől fosztotta meg a Pro Reccót péntek este az A-Híd OSC Újbuda, amely a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek kilencedik fordulójában, Veronában győzte le az olasz sztárcsapatot.

A sorozat nyolcszoros bajnokának egy másik rendkívül hosszú szériáját ebben az idényben egy másik magyar együttes már megtörte:

a BL-címvédő FTC-Telekom Waterpolo az ötödik körben elért 13-13-as döntetlennel a vendégcsapatok szempontjából egy 33-as pont nélküli sorozatnak vetett véget.

Az OSC most még ennél is messzebb merészkedett és olyasmit hajtott végre, amire nagyon régen volt példa az első számú pólós kupasorozatban: ez a bravúr legutóbb a 2013/14-es idényben az akkor még az olimpiai bajnok Varga testvérekkel, Dániellel és Dénessel felálló horvát Primorje Rijekának sikerült.

Az első negyed volt szerintem nagyon kritikus, de ott fantasztikusan védekeztünk, túléltük azokat a bírói ítéleteket, amelyek nem mondom, hogy olyan vészesek voltak, de például nem kaptunk meg egy ötméterest, náluk labda nélkül mentek a kiállítások, mi labdával nem kaptunk. Ennek ellenére 1:1-gyel lehúztuk az első negyedet. Utána szép stabilan hoztuk a meccset, s elsősorban a védekezésünkre szeretnék kitérni, mert azért egy Reccótól idegenben kapni kilenc gólt, az nem rossz főleg tizenkét lőtt gól mellett

idézte a vlv.hu szakportál Vad Lajos vezetőedzőt.

A szakember leszögezte, büszkék lehetnek erre az eredményre különösképpen úgy, hogy az előző körben a címvédő és mindaddig veretlen Ferencvárost is legyőzte az újbudai gárda , ugyanakkor ezek még csak csoportmérkőzések, szépen, fokozatosan kell haladni előre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!