hasonló elképzelések

2020.07.26. 13:14

Lázár János mellett Bardóczky Kornél is szerepet vállalna a szakmai munkában

A két elnökjelölt egyesítené erőit és közösen dolgoznának a magyar tenisz megújulása érdekében.

Ha Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt a Magyar Tenisz Szövetség elnökének választják a hétfői közgyűlésen, akkor a szervezet szakmai munkájában vállal szerepet a másik jelölt, Bardóczky Kornél.

A korábbi sokszoros Davis Kupa-válogatott játékos – akit a Tiszta Tenisz, a Vidéki Tenisz és a Teniszezők a Teniszért mozgalmak májusban elnöknek jelöltek – vasárnap közleményben tudatta döntését az MTI-vel.

Hozzátette: találkozott Lázár Jánossal, és kiderült, „hogy az elképzeléseink sok esetben megegyeznek. Így szűk két hónap után az a konszenzus született meg, hogy egyesítjük erőinket és közösen fogunk dolgozni a magyar tenisz megújulása érdekében”.

A hétfői rendkívüli közgyűlés előzménye, hogy május 13-án öt elnökségi tag – Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba – lemondott tisztségéről.

Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség.

A pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, amelynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

A közgyűlésre eredetileg június 12-én került volna sor, ám akkor a járványügyi korlátozások miatt el kellett halasztani.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában