előfutam

2020.08.11. 15:00

Elrajtol a Nemzeti Vágta idei versenysorozata

Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, a döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén.

A lovasok országszerte

nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig.

Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte:

úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője,

de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot.

Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!