Ország-világ

2020.12.04. 22:21

Döntetlent játszott az Újpest az újonc Budafoki MTE-vel

Másodszor sem bírt egymással a Budafok és az Újpest.

Az alacsony színvonalú, közepes iramú és kevés helyzetet hozó első félidő elején az Újpest bizonyult aktívabbnak, de a biztonságra nagy figyelmet fordító Budafok hamarosan egyenlő félként küzdött mezőnyben. Az újpesti védelem hibái után a hazaiak előtt adódott néhány ígéretes lehetőség, ám egyikkel sem tudtak élni. A vendégek támadójátékán érződött, hogy a sok kihagyás után még nincsenek formában.

Nagy elánnal kezdte a második játékrészt az Újpest, még a kapura is veszélyt jelentett, a Budafok azonban az 53. percben büntetőhöz jutott, melyet Kovács Dávid értékesített.

A vendégeket nem zavarta meg a kapott gól: Csongvai szöglet utáni fejesével gyorsan egyenlítettek, és támadásban is maradtak. A hajrára viszont ismét leült a találkozó, és hiába akadtak hazai helyzetek – köztük két kapufa -, az eredmény már nem változott.

A Budafok házigazdaként, az Újpest vendégként először ért el döntetlent a szezonban. Augusztusban a két együttes első, újpesti összecsapása is 1-1-re végződött. A Budafok már négy, az Újpest öt mérkőzés óta nem tudott nyerni, bár utóbbi esetében benne van az a miskolci vereség is, amelyen a játékosokat sújtó koronavírus-járvány miatt nem állt ki a DVTK ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!