mlsz

2021.01.19. 13:00

Százhúsz évvel ezelőtt alapították a magyar labdarúgó-szövetséget

Napra pontosan 120 évvel ezelőtt alapították a Magyar Labdarúgó Szövetséget; a jubileumi év egybeesik több fontos, – ahogy az MLSZ honlapja fogalmaz – történelmi jelentőségű eseménnyel is a szervezet életében.

„Büszkék lehetünk arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség egyike volt a kontinens és a világ első futballszövetségeinek, ezért megalakulása nemcsak számunkra jelentős sporttörténelmi esemény” – mondta Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

A 120. évben Magyarország története során első alkalommal lesz idén felnőtt Európa-bajnokság (társ)házigazdája, a nyári kontinensviadal négy összecsapását – három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt – rendezik a tavaly előtt átadott, 67 ezres Puskás Arénában. Ugyancsak először lesz házigazdája (szintén társrendezésben, a szlovénokkal közösen) az ország U21-es Európa-bajnokságnak – az UEFA második legnagyobb eseményének magyarországi mérkőzéseit Budapesten, Székesfehérváron, Szombathelyen és Győrben rendezik. Szintén mérföldkőnek számít, hogy 2023-ban majd Európa-liga döntőt rendeznek a Puskás Arénában, ahol tavaly az Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést is játszották.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901. január 19-én Budapesten, az Akadémia utca 1. szám alatti István Főherceg Szálló különtermében alakult meg tizenhárom klub és a Versenypálya-szövetség részvételével. Az alapító egyesületek a következők voltak: BAK, BEAC, BSC, BTC, Budai Ganzgyár, Ganz Vagongyár, „33” FC, MAC, MFC, MUE, Műegyetemi FC, Postás és az FTC. Az MLSZ a kontinentális Európában mindössze a kilencedik futballszövetség volt, míg kontinensen kívül ebben az időszakban csak elvétve, egy-két országban működött hivatalos nemzeti labdarúgó-szövetség.

A szervezet első elnökének, az ismert író-filozófus Jász Gézának a síremlékén kedden Vámos Tibor versenyigazgató és Sípos Jenő szóvivő helyezett el koszorút az MLSZ nevében az évforduló alkalmából.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!