HLSZ

2021.05.25. 21:42

Gazdag Dániel a legjobb mezőnyjátékos

A hagyományos díjátadó ünnepséget a vírushelyzet miatt még mindig fennálló körülményekre tekintettel egyelőre nem rendezik meg.

Gazdag Dánielt, a Budapest Honvédtól két hete a Philadelphia Unionba szerződött válogatott középpályást választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán.

A HLSZ kedden közölte: idén már 31. alkalommal szavaztatta meg tagságát a legutóbbi bajnoki idény legjobbjairól. A jelöltek – kategóriánként öt – névsorát a szervezet által felkért szakmai grémium állította össze. A hat férfi és a két női kategóriában a végeredmény a hivatásos labdarúgók szavazatai alapján alakult ki.

A HLSZ a tájékoztatójában kiemelte: a hagyományos díjátadó ünnepséget a vírushelyzet miatt még mindig fennálló körülményekre tekintettel egyelőre nem rendezik meg.

Gazdag – aki a gyenge szezont produkáló kispestiekkel még a bajnoki hajrában is a kiesés ellen küzdött – a magyar szövetség RangAdó-díjátadóján is a legjobbnak bizonyult, illetve akkor a szurkolók az ő egyik gólját választották az idény legszebb találatának.

A legjobb kapus a Ferencváros játékosa, Dibusz Dénes lett, míg a legjobb külföldön futballozó játékosnak válogatottbeli társát, Szalai Attilát választották. Szalai a szezont még a ciprusi Apollon Limassolban kezdte, majd január közepén a török Fenerbahcéhoz igazolt.

Schön Szabolcs (MTK Budapest) a legjobb 21 éven aluli játékos, Bognár György (Paksi FC) a legjobb edző, míg Priskin Tamás (ETO FC Győr) a legjobb NB II-ben futballozó labdarúgó lett.

A nőknél Erős Evelint (Kelen SC) választották a legjobb kapusnak, Fenyvesi Evelint (Ferencvárosi TC) pedig a legjobb mezőnyjátékosnak.

Az NB I álomcsapatába hat játékos került a címvédő Ferencvárosból, a fehérváriakat és a paksiakat ketten-ketten képviselik, illetve nem hiányozhat a középpályáról a kispesti Gazdag sem.

Az OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjának álomcsapata:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC) – Miha Blazic (Ferencvárosi TC), Stopira (MOL Fehérvár FC), Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencvárosi TC) – Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Bognár István (Paksi FC), Aissa Laidouni (Ferencvárosi TC) – Hahn János (Paksi FC), Tokmac Nguen (Ferencvárosi TC), Myrto Uzuni (Ferencvárosi TC)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában