Kerékpárverseny

2021.07.10. 15:38

Menczer Tamás: a V4 egységet jelent a sport területén is

A visegrádi négyek együttműködése egységet jelent a sport területén is – fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny szombati magyar szakasza előtt.

Fotós: Balogh Zoltán

Fotós: Balogh Zoltán

„A V4 ma Európában az erőt jelenti, a józan észt és az egységet jelenti: a politikai, gazdasági, kulturális egységet, és egységet a sport területén is”

– fejtette ki Menczer Tamás azt megelőzően, hogy a Várkert Bazártól elrajtoltatta a magyarországi etapot.

„A koronavírus harmadik hulláma után a magyar V4-elnökség alatt újra fogjuk indítani közösen Európát, az európai gazdaságot, a társadalmi életet és természetesen a sportéletet is”

– szögezte le Menczer Tamás.

„Ez a kerékpárverseny is kiválóan mutatja, hogy összetartozunk”

– emelte ki az államtitkár, megemlítve: három kontinens 17 országából állnak rajthoz a viadalon.

„A versenyzők példát mutatnak nekünk kitartásból, akaraterőből, ahogyan legyőzik a körülményeket: a meleget, az ellenfeleiket és saját magukat is. Így jutnak el a célhoz, a V4 is így fogja elérni a céljait.”

A szakasz díszvendége, Valter Attila a magyar versenyzőkhöz szólva a színpadon tréfásan annyit mondott: „ha izgultok, nyugodtan cseréljünk helyet, aztán majd meglátjuk, itt jobb-e”. A Giro d'Italia összetettjét három napig vezető bringás elmondta, a jövőben szeretne visszatérni a versenyre a nyeregben ülve is „egy-egy trikóért”.

Az MTI érdeklődésére a livignói edzőtáborból hazaérkezett Valter elmondta:

jól sikerült a felkészülés, és ideálisan alakul a formája a tokiói olimpia mezőnyversenyére, amelyen kedvező lesz számára a szintrajz. A japán fővárosba pénteken utazik el.

Princzinger Péter, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte: a nyolcadik alkalommal sorra kerülő kerékpárversenynél nem kell ékesebb bizonyíték, hogy a V4 nem csupán politikai és diplomáciai együttműködés, hanem „cseh, szlovák, lengyel és magyar emberek valódi együttműködési rendszere”.

A V4 magyarországi szakaszán 28 csapat 170 versenyzője 157,3 km-t tesz meg Pannonhalmáig.

A következő szakaszt vasárnap a szlovákiai Újbányán tartják meg, a cseh etapot jövő szombaton, a lengyelt pedig egy nappal később rendezik meg.

Cseh siker a magyarországi szakaszon, Filutás a harmadik

A cseh Michal Schlegel nyerte a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny szombati magyar szakaszát, legjobb hazai versenyzőként Filutás Viktor harmadikként tekert át a célvonalon.

A 157,3 kilométeres táv során négyfős szökevénycsoport alakított ki öt perc feletti előnyt, a csoportban ott volt az idei magyar bajnokság mezőnyversenyének ezüstérmese, Istlstekker Zsolt (Epronex-GESU Bikewear Cycling). A táv kétharmada után a szökevénycsoport kettészakadt, a záró tíz kilométeren belül pedig az utolsóként elöl maradt szökevényeket is befogta a mezőny.

A pannonhalmi emelkedőn a 2017-ben Giro d'Italia-résztvevő Michal Schlegel támadott, és az Elkov-Kasper 26 esztendős cseh bringása meg is nyerte a szakaszt. Második a horvát bajnok Viktor Potocki lett, míg – legjobb hazai versenyzőként – a tavalyi és idei magyar bajnok, a 24 esztendős Filutás Viktor harmadikként ért célba a huszonhét csapat 150 versenyzőjét felvonultató mezőnyben.

„Szomorú vagyok, hogy nem nyertem, mert bennem volt”

– értékelt az MTI-nek Filutás, akinek a harmadik helye az eddigi legjobb magyar eredmény a viadalon. Hangsúlyozta, a lábai megvoltak hozzá, ám váltóhiba miatt nem tudta használni a nagy tányért a sprintben. Összességében így viszont elégedett a teljesítményével.

Kitért a szökésre is, mint mondta, örült volna, ha Istlstekkerék hazaérnek.

„Kijárt volna már neki is egy jó eredmény, de így is jó nap volt mindenkinek: ő megmutatta magát a szökésben, nekem pedig végül a dobogó összejött”

– szögezte le a magyar bajnok.

Eredmény, a V4 kerékpárverseny magyarországi szakasza:

Budapest-Pannonhalma, 157,3 km:

1. Michal Schlegel (cseh, Elkov-Kasper) 3:43:42 óra

2. Viktor Potocki (horvát, Ljubljana Gusto Santic) 7 másodperc hátrány

3. Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) azonos idővel

A következő szakaszt vasárnap a szlovákiai Újbányán tartják meg, a cseh etapot jövő szombaton, a lengyelt pedig egy nappal később rendezik meg.

Borítókép: résztvevők a Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar szakaszának rajtja előtt Budapesten, a Várkert Bazárnál 2021. július 10-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában