sporttörténelem

2021.10.20. 11:28

Negyvenéves a Maty-éri olimpiai központ

A Maty-éri világviszonylatban is az egyik legszebb és legkorszerűbb kajak-kenu pálya.

Szeged, 2019. augusztus 15. A felújított szegedi Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központ az átadás napján, 2019. augusztus 15-én. A Maty-éri versenypályán augusztus 21-én kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Negyven éve nyílt meg a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központnak otthont adó Maty-éri versenypálya, az évfordulót kedden ünnepelték meg olimpiai és világbajnokok, edzőik, sportvezetők, valamint a pálya egykori és mai működtetői a helyszínen.

Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója elmondta, a Maty-éri pályán harminc nagy világversenyt, kajak-kenu világ- és Európa-bajnokságokat és világkupákat, nemzetközi evezős regattákat, horgász-világbajnokságokat, hosszútávúszó-világbajnokságokat rendeztek.

Az első nemzetközi kajak-kenu versenyt 1983-ban tartották Szegeden, 1998-ban pedig már felnőtt gyorsasági kajak-kenu vb-nek adott otthont a központ. Ekkor készült el a céltorony és a lelátó. A pálya fejlesztése azóta is összhangban áll a nagy világversenyekkel, a folyamatos fejlesztések során hajótárolókat, motelt, konditermet építettek és elkészült a partvédelem. A legutóbbi 2019-es világbajnokságra a többi közt elkészült a híd az osztósziget és a part között, megújult a létesítmény teljes úthálózata – közölte a szakember.

Kormányzati támogatásból 2005 óta 6,3 milliárd forintot fordított a központ fejlesztésére a Nemzeti Sportközpontok 1,5 milliárd forintnyi saját forrása mellett – tette hozzá Kovács Norbert.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, a Maty-éri világviszonylatban is az egyik legszebb és legkorszerűbb kajak-kenu pálya. A kormány kiemelt céljai közé tartozik minél több világesemény magas színvonalú hazai lebonyolítása, ezt teszi lehetővé a Maty-érihez és az ehhez hasonló létesítmények – közölte.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kiemelte, hogy a pálya a hazai és nemzetközi eseményeken fantasztikus élményeket adott a versenyzőknek, edzőknek és a szurkolóknak, a versenyeken több tízezer szurkoló teremtett hangulatot.

Hozzátette: tervezik a központ további fejlesztését, újabb világeseményeket szeretnének Szegedre hozni, és az már biztos, hogy 2024-ben felnőtt Európa-bajnokságot rendeznek a Maty-éren.

Pető Tibor, a Magyar Evezős Szövetség elnöke hangsúlyozta, minden magyar sikerben, amely az elmúlt 40 évben az evezős sportban született, nagyon nagy szerepet játszott a Maty-éri pálya.

A Maty-éri versenypálya több mint 80 hektáros területen helyezkedik el, ebből a vízfelület 40 hektár. 1979-ben született meg a döntés, hogy a Szegedtől nyugatra, az egykori tiszai ősmeder szélén létrehoznak egy több funkciós víztározót, amely vízisportbázisként, horgászparadicsomként és szabadidős helyszínként működhet majd. Bő két év alatt készült el a majdnem 3 kilométer hosszú, 120-300 méter széles és átlagosan 3 méter mély meder. A sportközpontot 1981 júniusában adták át.

Borítókép: A felújított szegedi Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központ az átadás napján, 2019. augusztus 15-én. A Maty-éri versenypályán augusztus 21-én kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában