Ország-világ

2021.11.20. 21:36

Az Újpest 3-1-re verte a Lokit

A lila-fehérek hazai pályán győzedelmeskedtek a mérkőzés nagyobb részében emberhátrányban futballozó Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti összecsapásán.

A fővárosiaknak ez volt a második sikerük az idényben, míg a hajdúságiak negyedszer kaptak ki a szezon során idegenben.

Az első félidő első fele sok esetben kapkodó és pontatlan játékot hozott mindkét oldalon, majd Beridze a vendégvédelem hathatós közreműködésével és némi szerencsével megszerezte a vezetést az Újpestnek. Tíz percig sem tartott azonban a hazaiak öröme, videobírózás után ugyanis tizenegyeshez jutott a Debrecen, a büntetőt pedig Dzsudzsák nagy erővel lőtte a kapu bal sarkába. Épp, hogy lüktetővé vált volna az összecsapás, amikor Marko Nikolic felesleges szabálytalanságot követett el a helyzetbe kerülő ellenfelével szemben, a játékvezető pedig ezért azonnali piros lappal leküldte a pályáról. A szünetig mindkét együttes megpróbált alkalmazkodni az új helyzethez, így 1-1-ről folytatódott az összecsapás.

Fordulás után nagyon hamar kirajzolódott, hogy mire számíthatnak a szurkolók: az Újpest a támadásokra helyezte a hangsúlyt, sok időt töltött a debreceniek térfelén, míg a hajdúsági együttes az emberhátrányos védekezésre koncentrált, amikor pedig labdát tudott szerezni, gyors ellenakciókkal próbálkozott. Nem húzta azonban sokáig a DVSC, rövidesen ugyanis Koné lőtt szép gólt a tizenhatosról, nehéz helyzetbe hozva ezzel a vendégeket. A Debrecennek a lefújásig esélye sem volt igazán veszélyes helyzetet kialakítani, sőt, a hajrában egy szerencsétlen öngól miatt még nagyobb különbségű vereséget szenvedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában