Tisztújító kongresszus

2021.11.09. 11:00

Kajak-kenu: értékes bizottsági helyeket szereztek a magyarok

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) római, tisztújító kongresszusán az első magyar SUP-világbajnokot, Horváth Noémit megválasztották a SUP-bizottság elnökének, Molnár Dóra bekerült az orvosi és antidopping bizottságba, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond a sprintbizottság tagja lett, Faludy András a maraton bizottságban jutott mandátumhoz, az olimpiai bajnok Tótka Sándor pedig hivatalosan is bekerült az ICF sportolói bizottságába.

Az ICF új elnökének Thomas Konietzkót választották meg, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MMKSZ) elnöke, Schmidt Gábor ezzel kapcsolatban elégedetten nyilatkozott.

„Nagy volt a várakozás az egész sportágon belül, hiszen az régen eldőlt, hogy az eddigi elnök, a spanyol Jose Perurena nem jelölteti magát újra. A magyar szövetség nem titkoltan támogatta a kandidáló német elnök törekvéseit. Mi a vízen hatalmas ellenfelek vagyunk Németországgal, ezzel együtt a politikai érdekeink a sportágon belül hasonlóak. Thomas Konietzko személye biztosíték lehet arra, hogy a kajak-kenu tovább erősödjön az olimpiai mozgalomban”

– idézte az MKSSZ honlapja a szervezet vezetőjét.

A bizottsági helyek elosztása nagyon kedvezően alakult magyar szempontból, miután amíg az előző ciklusban csak az orvosi és doppingbizottságban (Toman József) és a sportolói bizottságban (Fazekas-Zur Krisztina) dolgozhattak, addig mostantól ötben lesznek ott.

„A rendkívül dinamikusan fejlődő SUP-szakág bizottságának élére megválasztották Horváth Noémit, ami hatalmas elismerés neki, és nagy elismerés az idei balatonfüredi SUP-világbajnokságnak is” – mondta Schmidt Gábor. „Ami sportpolitikailag nagyon fontos nekünk, hogy Storcz Botond ott lesz azt öttagú sprintbizottságban, Faludy András pedig a maraton bizottság tagja lett, utóbbi ráadásul nagyon megújult, ez pedig garancia lehet arra, hogy az új tagok, élükön Andrással, jelentős befolyással legyenek a maraton szakág frissítésére. Az orvosi és antidopping bizottságnak is új elnöke lett az olimpiai bajnok Tim Brabants személyében, örömteli, hogy az ő munkáját majd többek között Molnár Dóra is segítheti, aki eddig is részt vett a magyar versenyzők egészségügyi ellátásának szervezésében. Tótka Sándort pedig a dél-afrikai Bridgitte Hartley-val együtt a versenyzők már jelölték a sportolói bizottságba, hogy bekerülnek, az a mostani kongresszuson vált hivatalossá”.

A kongresszuson a tisztújítás után Thomas Konietzko arról is beszélt, hogy a következő két hónap legfontosabb feladata a párizsi kvalifikációs rendszer megalkotása lesz, mert azt januárban az ICF-nek el kell küldenie a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz.

„Ebben a munkában kulcsszerepe lesz a sprintbizottságnak, vagyis Storcz Botond már bele is vetheti magát az intenzív egyeztetésekbe. A nemzetközi szinten eddiginél sokkal erőteljesebb jelenlétünk szükségessé teszi, hogy a megválasztott magyar kollégák munkáját koordinálja az MKKSZ, ezt a feladatot a szövetségben Horváth Noémi kapja meg”

– zárta gondolatait a hétvégi kongresszussal kapcsolatban Schmidt Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában