Rövidpályás úszó-vb

2021.12.17. 10:02

Jakabos újabb döntője, Szabóból a vírus miatt hiányzott az energia

Jakabos Zsuzsanna lesz az egyedüli magyar érdekelt az Abu-Dzabiban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság péntek esti programjában: a győriek versenyzője 200 méter pillangón jutott a fináléba.

A pénteki előfutamok során a magyarok közül elsőként Gyurinovcs Fanni lépett rajkőre, aki a csütörtöki nyitónapon az előfutamban országos csúcsot úszott, a döntőben hetedik helyen végző 4x100 méteres gyorsváltó első tagja volt. Csütörtökön 53.33 másodperces egyéni csúccsal indította el a stafétát, ezt a teljesítményét pénteken nem tudta megismételni, 54.39-cel összesítésben a 25. lett.

A futam után Gyurinovics elmondta, két hete betegséggel küszködik, így kisebb csodának érzi a csütörtöki egyéni csúcsot, azonban mivel tudta, hogy a csapatnak egy jó teljesítménnyel lehet esélye a döntőbe kerülésre, ez extra motivációt adott a számára, míg egyéniben tisztában volt azzal, hogy a legjobbjával sem kerülhet fináléba.

Bemutatkozott a világbajnokságon Szabó Szebasztián, aki novemberben a kazanyi Európa-bajnokságon három aranyat nyert, egyet világcsúccsal. Első számában, 100 méter pillangón a kontinens legjobbjaként állt rajtkőre, de egészen parádés rajtja ellenére 51.25 másodperccel összesítésben csak 25. lett.

Szabónak közvetlenül a kazanyi Eb-t követően két hetet ki kellett hagynia koronavírus-fertőzés miatt.

"Kicsit azért dühös vagyok, hiszen nagyon jó formában voltam, és hiába érzem most már jól magam, egyszerűen nem volt energiám. Azért a két ötvenes számba még mindent beleadok, aztán jövőre újra nekiesem" - mondta Szabó.

Jakabos Zsuzsanna a csütörtöki nyitónapon két hetedik helyet gyűjtött, a váltó mellett 400 méter vegyesen volt döntős, most 200 méter pillangón bizonyíthatott, és akárcsak egy nappal korábban, ezúttal is bekerült a fináléba, 2:06.41 perces eredménye a hatodik legjobb volt.

"Megmondom őszintén, ez most nagyon meglepett, erre nem tettem volna a nyakamat. Azért az nagyon sokat segített, hogy az olimpiai bajnok kínai mellettem úszott, a végén ráadásul még kicsit csökkenteni is tudtam a távolságot kettőnk között" 

- nyilatkozott Jakabos, hozzátéve, hogy például a kazanyi Európa-bajnokságon - ahol ő negyedik lett - a bronzérmes olasz Ilaria Bianchi be sem jutott a döntőbe, ami a mezőny erejét jelzi.

A pénteki előfutamos programot a női 800 méter gyors zárta: Késely Ajna 8:21.81 perccel 10., Mihályvári-Farkas Viktória pedig 8:24.93-as teljesítménnyel 12. lett, utóbbi az eddigi 8.27.34-es egyéni csúcsát alaposan megjavította.

Borítókép: Jakabos Zsuzsanna a női 400 méteres vegyesúszás döntője után a rövidpályás úszó-világbajnokságon Abu-Dzabiban 2021. december 16-án. Fotó: Kovács Tamás/MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában