Ünnepség

2022.02.02. 16:05

Baráth Etele nevét viseli a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székháza

A jövőben a szövetség elnöki posztját 21 évig betöltő Baráth Etele nevét viseli a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Latorca utcai székháza.

Az MKKSZ elnöksége a közelmúltban döntött úgy, hogy a sportág nagyrabecsülése jeléül a múlt héten 80. születésnapját ünneplő sportvezetőről nevezik el a szövetség otthonát.

A névadó tiszteletére rendezett szerdai táblaavató és születésnapi ünnepségen megjelentek a sportág Örökös bajnokai, Arany Érdemérmesei, mesteredzői, olimpiai és világbajnoki érmesei, egykori és mai versenyzők, az ünnepelt tisztelői, Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke is.

Adj nevet valaminek, és az életre kel, onnan nem egy lesz a sok közül. Aminek neve van, ahhoz érzelmileg is jobban kötődik az ember. Mi már régóta kötődünk ehhez az épülethez, amit most olyan emberről nevezünk el, aki hitelesen képviseli azt a szellemiséget, mely szerint az együttműködés kifizetődőbb, mint az öncélú győzelemre törekvés

– mondta ünnepi beszédében Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, majd emlékeztetett arra, hogy a székház 1997-től – kezdetben bérleményként működve – Baráth Etele szellemiségét is magán viselve vált a sportág otthonává.

Bízunk benne, hogy becsülettel tovább tudjuk vinni és tovább tudjuk adni, amit mentorunktól, Baráth Etelétől kaptunk

– fogalmazott Schmidt Gábor, majd a névadóval együtt leleplezte a szövetség folyosóján lévő táblát, mely azt hirdeti, hogy „Magyar Kajak-Kenu Szövetség dr. Baráth Etele székház”.

A táblaavató után – a Stopper rendezvényhajón – felidézték Baráth Etele pályafutását versenyzői időszakától kezdve sportvezetői tevékenységéig. Korabeli felvételek levetítésével emlékeztek elnöki korszakának kiemelkedő eseményeire, olimpiai és világbajnoki sikerekre, az első, 1998-as szegedi világbajnokságra. A szövetség elnöki posztját 1995 és 2016 között betöltő, a sportág aranykorát és teljes megújulásának időszakát első számú vezetőként levezénylő Baráth Etele regnálása alatt 367 aranyérmet szereztek világversenyeken a magyar sportolók: az olimpiákon 17-et, világbajnokságokon 102-őt, Európa-bajnokságokon 111-et. Baráth Etele megkapta a sportág legmagasabb elismerését, az Arany Érdemérmet.

A régi felvételek felidézésekor könny szökött Baráth Etele szemébe, majd meghatottan mondott köszönetet az ünnepségért.

Az életem három jellemzője összefonódott a kajak-kenuval. Nagycsaládos vagyok, nagyon szeretem a családot, és a kajak-kenu is egy összetartó nagy család. A második, hogy sokra becsülöm a tudást, a tanulást, a folyamatos fejlődést, és sportágunk is hihetetlen fejlődésen, tanuláson ment keresztül. Végezetül a munka, ugyanis nem elég a tehetség, az embernek dolgoznia is kell!

– mondta Baráth Etele, akit a sportág nevében Storcz Botond köszöntött fel ünnepi tortával 80. születésnapja alkalmából.

Felnőtt pályafutásom és szövetségi kapitányságom összefonódott elnöki korszakoddal, sok közös emlék köt össze minket. A te szellemiségedet viszi tovább a sportág, amely továbbra is számít a segítségedre

– mondta a háromszoros olimpiai bajnok szakember.

Megható és egyben zavaró is ez a tábla, majd elkúszok alatta, ha bejövök a székházba. Zavaró, mert olyan, mintha valaminek a végét jelezné

– mondta az MTI-nek Baráth Etele.

Borítóképünkön Baráth Etele. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában