Billie Jean King Kupa

2022.04.14. 12:44

Jani Réka nyert, vezetnek a magyarok

A folytatásban Gálfi Dalma lép pályára Krunic ellen.

Jani Réka háromjátszmás mérkőzésen győzött, ezzel a magyar női teniszválogatott 1-0-ra vezet Szerbia ellen a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornáján.

Babos Csaba kapitány előzetesen úgy vélekedett, hogy a továbbjutásról döntő párharc következik a törökországi versenyen, mivel az A csoport két százszázalékos csapata csapott össze. A magyarok korábban 2-1-re verték a házigazdákat, majd 3-0-ra a dánokat, míg a szerdán szabadnapos szerbek 2-1-gyel bizonyultak jobbnak a dánoknál és az észteknél is.

Az ellenfél legjobbja Aleksandra Krunic volt, aki 117. a világranglistán, de volt már 39. is, és eddig nem vesztett meccset Antalyában. Igaz, előzetesen gyenge szezonmérleggel rendelkezett, mivel tíz meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A magyar-szerb összecsapás első felvonásán Jani Réka (140.) és Lola Radivojevic (1503.) találkozott. Az első szettben a magyar teniszező három bréket követően, 5:0-s vezetésénél már a játszmáért adogathatott, de az előny végül csak a következő brék után jött össze. A második játszmában 2:2-ig csak a fogadó játékos nyert gémet, majd Jani tudta előbb hozni a szervajátékát. Hiába lépett meg azonban 4:2-re, Radivojevic egyenlített. A szett küzdelmes végjátékában Janinak fogadóként meccslabdája is volt, de azt riválisa hárította. Végül a rövidítés döntött, ami a szerbnek sikerült jobban, Jani adogatóként mind az öt pontját elbukta, fogadóként jutott csupán kettőhöz. A döntő játszma a magyar szervagémjei során nagy küzdelmet hozott, Jani viszont fogadóként lényegesen eredményesebb volt ellenfelénél, és erre alapozva végül jobbnak bizonyult. A találkozó 2 óra 39 percig tartott.

Jani a szövetség közösségi oldalán azt nyilatkozta: nagyon örül, hogy megnyerte a magyarok első mérkőzését a szerbek ellen, bár a találkozó vége „kicsit izgalmasabbra sikerült a kelleténél”.

A szerb lány valahogy nagyon elengedte magát, úgy érezhette, hogy nincs veszítenivalója. A második szettben egyre jobban játszott, sajnos fordított is. Szerencsére a döntő szettre össze tudtam kapni magam, és nem tökéletes játékkal ugyan, de kiküzdöttem ezt a győzelmet

– mondta.

A folytatásban Gálfi Dalma (92.) lép pályára Krunic ellen.

A korábbi Fed Kupában a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az összeállításokat mindig aznap kell megadni, de a páros meccs előtt van lehetőség a változtatásra az eredmény függvényében.

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

Antalyában az ötcsapatos A csoportban a magyarok még az észtekkel játszanak a folytatásban, a szerbek a házigazda törökökkel találkoznak. A B csoportban hat válogatott szerepel.

Eredmény, A csoport, 3. forduló:

Magyarország–Szerbia – állás az első egyes után 1-0

Jani Réka-Lola Radivojevic 6:1, 6:7 (2-7), 6:3

Borítóképünkön Jani Réka. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!