Színvonalas mezőny

2022.06.02. 12:07

Rangos salakmotor-versenyt rendeznek Debrecenben pünkösdhétfőn

Kedvcsinálóként délelőtt ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők az edzést.

Színvonalas mezőnnyel rendez salakmotor Grand Prix-kvalifikációs versenyt pünkösdhétfőn a debreceni Perényi Pál Stadionban a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft.

Barcsa Lajos alpolgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: kilenc éve nem látott versenyre kerül sor a megyeszékhelyen, ami óriási sportdiplomáciai eredmény.

Az önkormányzat jól döntött, amikor 2019-ben beállt a salakmotorsport fejlesztési elképzelései mögé – fejtette ki, hozzátéve, prioritást élvez rangos versenyek Debrecenbe hozatala, az utánpótlásnevelés és a közönség kicsalogatása a stadionba. Meggyőződése szerint Kelet-Magyarországon van igény a technikai, jelen esetben a salakmotorsportra. Mint mondta, 2019 óta összesen 73 millió forinttal, ebből idén 10 millióval támogatta a sportágat az önkormányzat.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője örömét fejezte ki amiatt, hogy a kezdetektől fogva élvezik az önkormányzat, valamint a cégek támogatását, hiszen jelentős salakmotor-sporthagyományokkal rendelkezik a város, ezért is akarják visszacsalogatni a közönséget.

A rendezési jog megszerzéséhez kilenc év kellett, a hétfői viadalon – amely itthon a sportág legrangosabb eseménye lesz – indulnak olyan versenyzők is, akik ifikként már szerepeltek itt. A legtávolabbról, Ausztráliából érkezik motoros, de jönnek Európából dánok, svédek, lettek, a nagy esélyes lengyelek, franciák, csehek, továbbá egy ukrán, egyedüli magyarként pedig Magosi Norbert versenyez majd.

Az ügyvezető elmondta még, hogy a viadal hétfőn 16 órakor kezdődik, a kapukat már 13 órától kinyitják. Jegyvásárlás online történik, 14 éven aluliaknak ingyenes, a felnőtt jegyárak 4000 forinttól kezdődnek. Kedvcsinálóként délelőtt 10.30-tól ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők az edzést.

Szabó Péter, a Schaeffler-FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője kiemelte, fontos társadalmi felelősségvállalás számukra a sport támogatása, ezért is álltak be a salakmotor mögé. Technikai sportágakra fókuszálnak, hiszen gyári profiljuk is ehhez áll közel.

Borítókép: A későbbi győztes lengyel csapat tagjai, Dawid Lampart (b, elöl) és Damian Balinski (b, hátul), valamint a német Kai Huckenbeck a salakmotor páros Európa-bajnokság döntőjének tizenhatodik futamában a debreceni Gázvezeték utcai salakmotorpályán 2015. szeptember 27-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában