Fontos információk

2022.07.29. 11:33

Ezt érdemes tudni a Hungaroringre kilátogatóknak

Csak pénteken kezdődik meg a száguldozás a Hungaroringen, de Sebastian Vettel már csütörtökön megrengette a Formula–1 világát, négyszeres világbajnoka ugyanis bejelentette, az idény végén visszavonul. A német versenyző utolsó Magyar Nagydíját a helyszínen rekordszámú néző tekintheti meg, a Magyar Nemzet összegyűjtötte a kilátogatók számára legfontosabb információkat.

Sebastian Vettel csütörtökön bejelentette, hogy az idény végén visszavonul, a német rajongói tehát a hétvégén utolsó alkalommal láthatják Mogyoródon körözni minden idők legfiatalabb világbajnokát, a kétszeres hungaroringi futamgyőztest. A későn ébredőknek viszont már nem jut jegy az autósport magyar szentélyébe, mert mint azt a szervezők már korábban bejelentették, vasárnapra már áprilisban elfogytak a belépők – körülbelül százezer szurkolót várnak –, pénteken és szombaton pedig 80-90 százalékos lesz a telítettség.

A kilátogatóknak azt javasolják, hogy az autó helyett a tömegközlekedést válasszák, és három-négy órával a kiválasztott program kezdete előtt induljanak el otthonról. Az Örs vezér teréről induló H8-as hévvel, majd a kerepesi megállótól ingyenes helyszíni buszokkal lehet a legkönnyebben megközelíteni a Hungaroring 3-as kapuját. Az autósokat érintő változásokról ITT lehet tájékozódni.

További fontos információ, hogy a nézőknek mindennap háromszendvicsnyi étel, illetve fél liter víz bevitele engedélyezett, kizárólag műanyag flakonban.

Borítókép: Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 28-án.

Címkék#Hungaroring
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában