Vizes Eb

2022.08.18. 19:00

Nyolcadik helyen végzett a magyar páros szinkronműugrásban

Mosena Estilla és Kovács Eszter a mezőny végén, nyolcadikként zárt a műugrók 3 méteres szinkron számában a római Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Kovács Eszter (b) és Mosena Estilla a női 3 méteres szinkronműugrás döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A 25 esztendős Mosena kedden 1 méteren a 23. helyen végzett, a 17 éves Kovácsnak pedig ez volt élete első felnőtt világversenye.

A magyarok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, nem hibáztak nagyot gyakorlataik során és az ugrásokat követően mosolygósan értékeltek. Ugyanakkor például az egyik nagy esélyes, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes olasz páros második ugrásánál rontott, így gyakorlatilag le is mondhatott az aranyról.

A számot így végül simán nyerték a németek, az olaszok bejöttek a második helyre, a bronz pedig a svédek nyakába került.

Elégedettek vagyunk, mindketten nagyon izgultunk, de ahhoz képest szerintem jól teljesítettünk. Január óta gyakoroltunk együtt, de az Eb előtt nem volt könnyű, hiszen én a világbajnokságon, Eszter az ifjúsági Eb-n szerepelt, ám nagyon élveztük és ez a lényeg. Sokat kell még dolgoznunk, egyénileg is, szinkronban is, de ha folytatjuk, akkor még jobbak lehetünk

 – nyilatkozta az MTI-nek Mosena, aki megjegyezte: egy hazai versenyen általában 230 körüli pontszámot szoktak kapni, ezt jó lett volna ezúttal is hozniuk, de egy kontinensviadal nem hasonlítható össze egy otthoni viadallal.

Én is meg vagyok elégedve magunkkal, nagyszerű dolog, hogy itt tudtunk lenni, kiváló tapasztalatszerzés volt. Nekem ez egy óriási megtiszteltetés, hogy itt lehettem, kicsit stresszes volt a sok néző és kamera előtt, de jól sikerült

 – fűzte hozzá Kovács.

 Mosena pénteken 3 méteren versenyez, ez lesz az utolsó magyar érdekeltségű szám műugrásban.

   Eredmények:
   műugrás, női szinkronműugrás, Európa-bajnok:
   -------------------------------------------
Lena Hentschel, Tina Punzel (Németország) 281,16 pont
2. Elena Bertocchi, Chiara Pellacani (Olaszország) 260,76
2. Emilia Nilsson Garip, Elena Widerström (Svédország) 257,70
...8. MOSENA ESTILLA, KOVÁCS ESZTER 215,85

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!