Felpörög a luxusválás

2019.09.20. 16:47

Luxus Vivire újra rátalált a szerelem, a férj pedig elárulta, miért válnak

Két héttel ezelőtt jelentette be a nyíregyházi luxusfeleség, hogy elválnak Fecsóval. Szegedi Ferenc most úgy döntött, hogy elmeséli, mi történt. Vasvári Vivien ezalatt a közösségi oldalán mutatta meg, hogy mivel lepték meg...

„A szakítás az úgy történt, hogy egyik pillanatról a másikra körülbelül eljöttem otthonról. Nekem most újra kell szerveznem az életemet. Ugye azt mondta, hogy vagy megváltozok, vagy pedig költözzek el. Most én már 39 évesen nehezen fogok megváltozni, ezért inkább úgy döntöttem, hogy még most kicsi a gyerek, 15 hónapos, tehát kevesebbet fog ebből érzékelni, hogy ha most döntünk így” – mondta Fecsó az RTL Klubnak, majd azt is elárulta, hogy mi vezetett a szakításhoz.

„A Vivi is egy elég erős jellem, és én is egy erős jellem vagyok, mi voltunk az olaszos pár a Nyerő párosban is. Persze, ez így izgalmas, meg felpezsdíti a kapcsolatot, de egy életet így azért nem lehet leélni szerintem, hogy van ez a feszültség és elég sűrűn összeveszünk. A fő gond az volt, hogy én nagyon nem bírom azt, hogy az én szabadságomat valaki bekorlátozza, meg akarja mondani, hogy dolgokat hogyan és miként csináljak. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a minimális korlázotást is nagyon nehezen viselem el, nem tudok kompromisszokat kötni és megyek a fejem után.”

Míg a férj nyilatkozott, közösségi oldalán mutatta meg Vasvári Vivien, hogy mivel lepték meg. Gyertyák mindenütt, és vörös rózsa az asztalon. Vasvári Vivire nyilvánvalóan újra rátalált a szerelem, pedig csak két hete jelentette be, hogy Fecsóval, kisfia édesapjával elválnak.

„Azt hiszem, ilyenben még sosem volt részem... De eljött ez a pillanat is...” – írta a romantikus fotóhoz.

Forrás: life.hu/life.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában