megcsinálta

2020.07.30. 08:21

Félmaratont futott

A fiatal műsorvezetőnő csak a közelmúltban kezdett el újra sportolni, és máris nagyszerű formában van.

20200118 Budapest Szabó Gyula szoboravatás a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban a Klauzál Házban. Fotó: Vaskó Tamás (VT) Bors képen: Szabó Zsófi férje Kis Zsolt és fiúk Mendel

Forrás: MW-archív

Fotó: Vaskó Tamás

Szabó Zsófi még május közepén írt arról Instagram-oldalán, hogy a karantén nem tett jót az egészségének, ezért elkezd futni, és szeretne másokat is motiválni a mozgásra.

Azóta szinte napi rendszerességgel posztol arról, hogy éppen mikor és mennyit futott, így aki figyelemmel kíséri a műsorvezetőnő mindennapjait, láthatta a fejlődését.

Megszerette a futást

A kitartás szemmel láthatóan meghozta a gyümölcsét, hiszen Szabó Zsófi máris vállalkozott egy félmaratonra, melyen sokkal jobban teljesített, mint ahogyan arra számított. Az eredmény olyan boldoggá tette, hogy az interneten is megosztotta.

– Büszke vagyok a teljesítményemre, mert 10 héttel ezelőtt, 8 perc/km futással indultam el itthonról, és 3 kilométert bírtam, azt is több megállással – írta legfrissebb bejegyzésében.

– Szeretném többet nem abbahagyni a futást, ugyanilyen elszántan időt fordítani magamra és élvezni, hogy a mozgás segítségével egészséges lettem. Az csak hab a tortán, hogy magamhoz képest még sikert is könyvelhetek el, és boldog vagyok, hogy a tervezett tempónál jobbat sikerült tartanom. Nincs megállás, folytatódnak a futós posztok.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában