Csenger

2021.02.27. 10:17

Aki örömzenére készül

Az első elődöntőben meghitt légkört szeretne teremteni a csengeri Katona Petra.

LTL

Fotó: Kákos Dávid

A Dal 2021 négy válogatójából húsz dal jutott a két elődöntőbe, melynek első felvonása szombaton 19.35-kor kezdődik a Duna Televízióban. A dalválasztó élő műsorában ezúttal tíz szerzemény már akusztikus változatban csendül fel. A csengeri Katona Petra a Viszlát múlt című számával igyekszik kiérdemelni a finálés pozíciót.

A közönség az ötödik zsűritag

– Ezúttal a zenekarral és a vokalistákkal együtt kilencen adjuk át a dal üzenetét. Az előző produkciónk show jellegéhez képest az elődöntőben szeretnénk egy kicsit meghittebb légkört teremteni: egy hangulatos, koncertszerű, örömzenélős előadást tervezünk – árulta el érdeklődésünkre Petra. A február 27-i első elődöntő tíz dalából négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben, egy továbbjutó sorsa az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas sms-sel lehet támogatni. A top 40-be jutott összes szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában