Pink & The Panthers

2021.02.26. 11:57

„Nem kap levegőt, ha eltakarják a köldökét”

Vajon a zsűri megsimogatja majd a Párducokat?

Fotó: a zenekar archívuma

Újra A Dal színpadára lép a Pink & the Panthers zenekar, ezúttal a Sodor a szél című daluk akusztikus verzióját hallhatja a közönség.

Kialakult ugyanis a dalverseny elődöntőjének húszas mezőnye, melyből tíz produkció már szombaton felcsendül.

Lesz párducsimogatás?

A banda tagjai bíznak benne, hogy a szerzeményük különleges akusztikus verziója mind a zsűri, mind a közönség tetszését elnyeri szombaton és egészen a döntőig sodorja őket a szél.

Egy részlet a feldolgozásból:

Forrás: facebook

A Párducok közösségi oldalukon is aktívak, ahol a humort sem mellőzik, ha saját magukat kell bemutatni. Egy rovatot indítottak, amelyben érdekességeket tudhatunk meg a zenekar tagjairól: A tiszalöki származású frontember, Szabó Andris például a Tisza mellett nőtt fel, mégsem tanult meg úszni.

De ennél is érdekesebb és minket is kíváncsivá tett, hogy a basszusgitáros Szögi tényleg nem kap levegőt, ha eltakarják a köldökét? Ez egyelőre a zenekar titka marad.

A Pink & the Panthers mellett a csengeri Katona Petra is a szombati megmérettetésre készül. Viszlát Múlt című dalát az elődöntőben is hallhatja a zeneszerető közönség.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában