Luscinia

2021.05.20. 07:18

Színes dalokkal készít nagylemezt a Luscinia

A pop-rock albumon progresszív és funky stíluselemek is visszaköszönnek majd.

VNA

Forrás: A ZENEKAR ARCHÍVUMA

A Luscinia zenekart az egész ország megismerhette, amikor A Dal 2021 színpadán előadták Labirintus című produkciójukat. Bár a műsor véget ért, a formáció tagjai továbbra sem unatkoznak.

Újabb próbatételek

– Nagyon feltöltött bennünket a műsor, hihetetlenül jól éreztük magunkat a felvételek közben, már csak azért is, mert az elmúlt több mint egy évben nagyon kevés lehetőségünk volt arra, hogy színpadra álljunk – mondta el lapunknak Seres Kitti, az együttes kisvárdai születésű énekesnője.

– Ez az időszak főleg az alkotómunkával telik: amikor csak tudunk, próbálunk a srácokkal, még akkor is, ha ez nem könnyű feladat, hiszen mindannyiunk az otthon, az ország öt különböző pontján tölti a pandémiás időszakot.

A közmédia műsora után a Luscinia a jövőben különböző tehetségkutatókon is szeretné megmutatni magát, például tervezik, hogy jelentkeznek a Fülesbagoly és az Öröm a zene megmérettetéseire. Kitti kiemelte: ezeken a többfordulós versenyeken mindig rangos szakmai zsűri választja ki a továbbjutókat és a győzteseket, így nagyon kíváncsiak rá, hogy milyen kritikákat kapnának, illetve a próbatétel izgalma is vonzza őket.

Színes album

– Folyamatosan dolgozunk a nagylemezünkön is, egy 10+1 dalos albumot tervezünk – tette hozzá a fiatal énekesnő. – A számokhoz klipeket is szeretnénk forgatni. Amíg a Labirintus videójában „csak” azt mutatta a kamera, ahogy zenélünk, a következő klipjeinkkel szeretnénk történeteket is elmesélni, persze a dalszöveghez igazodva.

A zenekar a pop-rock műfajt képviseli, de a készülő nagylemezen több stílust is szeretnének vegyíteni, például progresszív és funky elemekkel színesítenék a dalokat, hogy a közönségből mindenki találhasson magának egy-egy szerzeményt, ami elnyeri a tetszését.

A Dal 2021-ben hallható Labirintus szövegét Kitti vetette papírra. Korábban lapunknak azt mesélte, hogy az íráskor úgy érezte, bármihez fog hozzá, semmi nem sikerül, innen jött a dalt átívelő metafora – ő maga a csapda, a labirintus, amiből nem találja a kiutat. A fiatal énekesnő szövegeit a készülő Luscinia-nagylemezen is hallhatjuk majd.

– Az alkotómunka során mindig a srácok szerzik a zenét, én pedig arra írom a dallamot és a szöveget. Ha elakadok, vagy úgy érzem, hogy nem találom a megfelelő szavakat, akkor összedugjuk a fejünket, és együtt készítjük el a végleges verziót, hogy a zenekarból mindenki magáénak érezhesse.

VNA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában