EB 2021

2021.06.19. 11:30

A libabőr garantált – Katona Petra Kovács Danival írt dalt az EB-re (videó)

A Dal 2021 különdíjasa az Újra összeáll a banda című saját szerzeménnyel jelentkezett.

Forrás: Katona Petra archívuma

Fokozódik az Eb-láz. Hangulatfelelősökből nincs hiány, ennek a népes tábornak a része a csengeri kötődésű énekes Katona Petra és Kovács Dani is.

- Szerzőtársam, Dani gyerekkora óta a foci szerelmese, bevallom őszintén, én eddig a nagyobb versenyeket követtem csak. A 2016-os Európa-bajnokság örök emlék nekem is. Az első focidalos közreműködésem óta sokkal jobban kötődök a sportághoz, azóta az összes magyar válogatott meccset megnéztem – árulta el érdeklődésünkre Petra.

– Az Újra összeáll a banda tulajdonképpen a szurkolók szemszögéből szól a magyar csapathoz és néhány stábtaghoz. Dani a rap részben az ellenfeleknek is odaszúr. A refrén sorai arra utalnak, hogy hosszú idő után végre ismét lehetnek szurkolók a stadionokban, újra vonulhat a tábor, ráadásul ezúttal itthon, Budapest utcáin! A szöveg arra is buzdít, hogy mindegy az ember kora, neme, politikai meggyőződése, a lényeg az, hogy együtt drukkoljunk a magyar együttesnek.

A fogadtatás tetten érhető, hiszen a „csapból is ez folyik”.

Katona Petra

– Úgy látjuk, hogy a fociszerető embereknek tetszik a dalunk. Reméljük, hozzájárulunk a hangolódáshoz. A magyar-portugál meccs után a tévében is leadták, a szerkesztők készítettek hozzá egy kis videót a mérkőzés jeleneteiből, képeiből – nagyon örültünk neki.

Kovács Daninak ez a harmadik focis témájú dala, az első még 2015-ben jelent meg, pár nappal azután, hogy hosszú idő elteltével kijutottunk az Eb-re.

– A tavaly őszi dalt – amiben már én is közreműködtem – az első pótselejtező előtt készítettük el. A Hajrá Magyarország 2020 nagy siker lett. Dani nem azért írja ezeket a számokat, mert ez a divat, hanem mert nagyon szereti a focit és van ihlete. Ő egy főállású zenész, aki egyben focirajongó is, számára ez egy „szerelemprojekt”.

A szövegeiből kiderül, hogy tényleg érdekli a téma, hiszen tele van olyan utalásokkal, poénokkal, amiket csak azok érthetnek, akik napi szinten követik a labdarúgást.

Sűrű lesz Katona Petra nyara, egyre több felkérésnek tesznek eleget.

– Csütörtökön egy budapesti skybar-ban léptünk fel, de szülővárosomba, Csengerbe is megyünk hamarosan. A múlt héten leforgattuk a második saját dalom videóklipjét, ami június végén debütál, júliustól pedig egy tévéműsor főcímdalában hallhatnak majd a nézők, ám erről egyelőre többet nem árulhatok el – mondta egy sejtelmes mosoly kíséretében Katona Petra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában