MÁZS

2021.07.08. 12:05

Boldogan énekel hosszú szünet után

MÁZS több különböző előadáson is szórakoztatja majd a közönséget.

KM

MÁZS örül, hogy újra dolgozhat

Forrás: Metropol-Archív

Fotó: Mate Krisztian

A járvány alatti bezártság sokakat megviselt – így volt ezzel a nyíregyházi születésű színész-énekes, Mészáros Árpád Zsolt is, aki tavaly közösségi oldalán többször is megosztotta gondolatait arról, mennyire hiányzik neki a közönség és a színpad. Most azonban végre újra dolgozhat, a sűrű programjáról pedig éppúgy tájékoztatja a követőit, mint a nehéz időszakról.

Ismét színpadon

„Köszönöm, köszönöm, köszönöm!” – mindössze ennyit írt Instagram-oldalán ahhoz a fotóhoz MÁZS, melyen újra énekel. A következő hónapokban még számos alkalommal lesz alkalma mikrofont ragadni, többek között izgatottan osztotta meg a Négyen gála plakátját is, mely már hagyománynak számít az előadó életében: Mészáros Árpád Zsolt július 17-én, szombaton a Budai Szabadtéri Színpadon Csengeri Attila, Homonnay Zsolt és Kocsis Dénes mellett a legismertebb musical- és popslágerekkel szórakoztatja majd a közönséget.

MÁZS nemcsak koncerteken, hanem színházi előadásokon is fellép majd: többek között július 9. és 11. között háromszor is újra magára ölti Koppány jelmezét az István, a király rockoperában a Budapesti Operettszínház színpadán.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában